Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Bartal Mária: Az összmüvészeti alkotás kísérlete Weöres Sándor Hetedik szimfónia című költeményében (tanulmány)
A TITOKZATOS WEÖRES imába simulnak a szép kezek, jóság feszülő pillérei, ujjak párás tető-sora, eleven csönd tíz anya-szárnya szirom-tengerben mezítlen ujjak (132-136.) a homályos sárga égi sarlón, a szem óriás kék hályogán (...) a hidegség fekete szájüregén (98-99., 102.) karéjos homályból kelő tekintet örökig telő holdja lebben (121-122.) minden áramon áthatol a tiszta kék szem ragyogása (155-156.) E folyamatot a 4. rész zárja le, amely a 200. sorral kezdődő Magnificat-paráírk7Ássa\ válaszol az első részben felhangzó, a halott testet megszólító angyali szózatnak. Az allegorikus építkezéssel szemantikailag ellentétes irányú mozgás, az erózió, a repedések, majd rések ütése, az épület ledöntése szintén meghatározó szerepet játszik a kompozícióban metrikai, szerkezeti és tematikai szinten egyaránt, legmarkánsabban az ellenkórusok szövegének kapcsolatában. Az első rész záró sorai („letiport akantusz ágboga, / elrobogott paripák nyoma”) tematikusán is jelzik, hogy a jellegzetesen görög ornamentikával díszített, ledöntött oszlop vagy épület helyét a romboló mozgás daktilikus ügetése tölti ki, előkészítve a 2. és 4. rész poétikáját, amely a vizualitásra összpontosító 1. és a 3. résszel szemben elsősorban auditív hatásokra épít. A sír kiépülő tere a szigorú metrikának és a metonímia-láncnak köszönhetően kezdetben a holttesthez hasonlóan zárt és sötét: a szöveg metaforikája mindvégig életben tartja a börtönhöz kapcsolódó képzeteket, ezáltal is elősegítve a verstér sajátos dinamikáját a lezárt térszegmensek és azok felnyitása között. Megfigyelhető, hogy a lezárt tér azokon a pontokon nyílik meg, ahol egyúttal metrikai módosulást is észlelünk (a tragédiák hatodfeles jambusaivá bővülnek az ambroziánus sorok): a szimmetrikusan elhelyezett 5-6. és a 24-25. sorban. A „test 37
