Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Polgár Anikó: Megalvadt folyók (Borbély Szilárd Nincstelenek című kötetéről)
szerű nyelvcseréjével kapcsolatban. A lassú folyású, ám feltartóztathatatlan emlékezet mindig az aktuális elvárások szerint sodor magával vagy hagy ott az iszapba ülepedve tárgyakat és szavakat, melyeket a későbbi generációk hasznavehetetlennek minősítenek. Az emlékek eltűnését segíti az uni- formizálódás, akár az erőszakkal elmagyarosított románok, akár a holokausztot túlélő, beolvadni próbáló zsidók esetében („Amikor Mózsi hazajött a munkaszolgálatból, már nem hasonlított a zsidókhoz. Olyan volt, mint akárki más”, 187.). A gyermek előtt fokozatosan tárulnak fel a család kevert identitásának egyes elemei (rutén, román, zsidó ősök), miközben hangsúlyozódik, hogy az identitás nem az emberrel vele született dolog, leginkább a nevelés és a tudatos választás befolyásolja. A történelem azt igazolja, hogy a magyarsággal való külsődleges azonosulás megvéd ugyan a kirekesztettségtől („...az anyja sose beszélt előtte ruténul, hogy neki jobb legyen”, 145.), másfelől azonban a külvilág nem feltétlenül fogadja el a választott identitást valódinak („Mert nekik mindenki zsidó, aki nem ott hal meg, ahol született”, 154.). Az elbeszélés színhelye, az Erdőhát misztifikálódik, szinte bibliai térré lesz („itt a víz lelke lakik”, 73.), ám a regénynek ez a szerző költészetét is idéző misztikus aurája nem egy felülstilizált nyelven fejeződik ki: természetes módon kapcsolódik a falusi szokások naturalisztikus leírásához, a falusi szókimondó beszédmód leképezéséhez, melynek ugyanúgy megvannak a maga ismétlődő szólamai, mint az eposz fennkölt nyelvezetének. A sajátos nyelv a sajátos tapasztalati térhez és az életmódból fakadó élményanyaghoz kötődik („Aki még nem kapott be poloskát, az nem tudhatja, ÍZLÉSEK ÉS POFONOK milyen”, 23.). A falu és a falusi élet leírása olyan ellentétpárokra épül (például emberállat, tisztaság-kosz, a család - a falubeliek, felnőtt-gyerek, kint-bent, férfi-nő, szerves-szervetlen, cigány-magyar, embergép), melyek elemei gyakran felcserélhetők egymással. Emberi és állati sors nemegyszer összemosódik: az állat (a macska) is az emberrel lakik, a macskával való rideg bánásmód a gyerekkel való bánásmódra hasonlít („...nekem nem fogsz te is ideszarni” 19.). Felnőtt és gyerek közt sincs minden esetben éles határ, hiszen a gyereknek is felnőttes feladatai vannak (például: „Nekem kell kipucolnom a tyúkólat. A szaros deszkákat kapargatom, amelyre vastagon rákeményedett a tyúkszar. Nyáron havonta ki kell meszelnem a deszkafalat”, 60.). Közben a felnőttek is gyerekesen viselkednek néha, Máli, a nagynéni különösen, hiszen ő „olyan, mint a gyerek. Lehet vele kötözködni”, „nem kell tisztelni, mint a felnőtteket”(103.). A kint és bent közötti különbség elmosódik, mert „a küszöbön belül is föld van” ( 21.), a szerves anyag pedig olykor felcserélődik a szervetlennel: a lószarral mázolt padló „kemény kéreggé válik” ( 21.), mintha a padló maga is növény volna, vagy mintha bőrréteg lenne egy emberi arcon. Az emberek és az állatok a faluban hierarchikus rendszerbe illeszkednek. A kicsi, a gyenge, a kirekesztett sose lehet annyira alul, hogy ne kerüljön még az ő fennhatósága alá is valami. Az elbeszélő „nincstelen” családja, melynek tagjait lenézik a falubeliek, még így is köztes helyet foglal el a falusi parasztok és a mindenki által megvetett cigányok között, akikkel a magyarok jóformán szóba se állnak („Anyám Arankát szereti, de a cigányokat nem”, 38.). 87
