Irodalmi Szemle, 2013

2013/7 - Varga Imre: Reggelnapló 6-7. (próza)

Ígéret, hogy megint a prózámmal foglalkozom, főzök valami ünnepit a hétvégén, zenét hallgatok, s ha az idő engedi, kiruccanok a természetbe.

Egy tövemből két ágat is hajtok paprikapalántaként. S ha szárazságban a gazda vagy az égi teremtő megöntöz, termek jó bőven.

Belenézek a világ tükrébe: milyen is vagyok. Borúmon, a bennem zúgó szélben nemcsak autók morajlanak át hangosan meg büdösen, hanem gyurgyalagok is burrognak a közelben, élesen pintyegve. Ilyen lenne a tudatom véleményeim, szavaim mögött? Ilyen átsurrogós-burrogós?

Nem jó ez a kettős játék. Hogy én meg a világ. Mi az, ami sem kívül, sem belül nincsen, de azért mégiscsak: van.

Az időben szombat vagyok. Szomszédként szapora kalapácsütések. Szélként a fák, bokrok susogása, a titokzatos honnan és hová; mozgatom a zöld diófát, a jegenyét, s lerázom a maradék nyári körtét meg kajszibarackot.

Ha a tükörben dühös az arc, vagy éppen sír, csorognak könnyei, hogy odabent változás legyen idekint, vagyis: idebent kell változtatni.

Ez nyilvánvaló. Azt kell leírnom, világként milyen vagyok. (Avagy: milyen a világ bőrömbe kötve-zárva?) Az egység maradni, benne, belőle élni. Nemcsak a személyes élet/ em, hanem az út és az igazság is legyek. Tudok-e annyira figyelni, szeretni? Magyarázkodás, hogy Dávid távoli sarja nem járta a hivatalokat, hogy királyságát a farizeusokkal is elismertesse.

Az önzés természetellenes.

Elfogadni, szeretni, aki éppen vagyok. Kerül, amibe kerül. Elfogadni, amibe kerülök. Minden törvényszerű, minden igazságos. Minden jó. A szegénység, pénztelenség is? Mim van, amit tovább adhatok? A magányosság? Igaz-e hogy jó magányosnak lennem? Vagy áltatom magam? Álmodom. A kukorékoló kakas ébreszt, hogy tudatos legyek akkor is, ha káprázatba, álomba rejtőznék inkább. Ne legyen üres tér szavaim és cselekedeteim között. A megformáló tudjon csendben maradni is. A megtapasztalásban időzni, ha már nekem szól. Ha túl zajos a világ, kiüresíthetem magamat, hogy a teremtés és az eleven erő edényévé váljék.

Mennyi óhaj, mennyi ábránd. Elfedik mindazt, ami van.

És most zúg belém a sok szó:

Sebes sugár suhog susog susnya suháng sípol suhad selyem siklik sikkad suppan sajgó sápol sóhajt satnya safarina sátrát sajdít sadar sejdít süpped sohár sikér suppad síkos siklik sarjú sarjad sért sír sereg serken serteperte sánta sajka sikamodik sörény sarló sibog sündör sápog sajtos suprikál sül sósán savó salapolva sajátlanul sajlódik sőt sérikál sarangozik (Sarangoznak a lebotolt fűzfák vagy: sarangoznak a lekaszált rétek.)