Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - CIGÁNY UTAK - Baranyovics Borisz: Egy „történelem nélküli nép" története (Dupcsik Csaba A magyarországi cigányság története című kötetéről)
tehát a környezetük által cigánynak tartott embereket” érti. A cigányvizsgálatok megközelítéseit a következőképpen próbálja meg tipizálni: politikai dimenzióban megkülönböztet devianciaorientált, leíró és emancipatorikus megközelítést, a módszertani dimenziót pedig esszencialista és strukturalista ideáltípusra osztja. Kár, hogy ezt az osztályozást csupán megmagyarázza, de funkció nélkül hagyja. Majd felbukkan a „nemes vadember” toposza, valamint a kettévált cigány képe is („magyar muzsikus cigány”, „kóbor cigány”). A második tematikai egység az Egy „történelem nélküli nép” története címet kapta, a XV. századtól a XIX. századig tartó korszakot öleli fel, legfőképpen Nagy Pál kiváló történeti munkásságára építkezve. Mivel Dupcsik nem végzett történeti kutatásokat, ezért forrásokat és véleményeket sorakoztat fel. Elmondja, hogy a romák betelepülése évszázadokon átnyúló, hosszú folyamat volt, és hogy már a betelepülésükkor heterogén csoportot alkottak, nyelvi és társadalmi szempontból egyaránt. Foglalkozik az indiai eredettel, az eredeti cigány és a környező népektől átvett struktúrák kérdéskörével, a romák mesterségeivel, a vajdaság intézményével, a romani krisszel, valamint a Mária Terézia- és II. József-féle rendeleti politikával. A harmadik részben a millenniumi Magyarország cigányságát vizsgálja, ahol az akkoriban kibontakozó néprajztudományt (Ethnographia folyóirat, valamint Hermann Antal, Wlislocki Henrik és József főherceg munkássága), illetve az 1893-as cigányösszeírás körülményeit, adatait elemzi. A negyedik fejezetben a XX. század első felének történéseit veszi górcső alá, amelyek az integrációs, majd szegregációs CIGÁNY UTAK ciklusok váltakozásából a náci fajelmélet, később a cigány holokauszt (porrajmos) tárgyalásába torkollanak. Az ötödik és hatodik fejezetben a szocializmus korával foglalkozik, két részre bontva azt: 1945-től az 1960-as évek végéig, illetve az 1960-as évek végétől az 1989-es rendszerváltásig. A korszakban a cigánykérdés megoldását a „munka, lakás, iskola” hármasságában látták. Említést tesz a diszkrimináló ún. fekete személyi igazolványok bevezetéséről és visszavonásáról, a cigányok kényszermosdatásáról, az asszimilációs politikáról. Bemutatja az 1950-1960-as évek leíró néprajzi kutatásait, az 1971-es nagy országos cigánykutatás eredményeit, kitér a biológiai kutatásokra, illetve a cigányok megélhetési módjaira és a „cigánybűnözésre” az adott korszakon belül. A zárófejezetben a rendszerváltás veszteseiként mutatja be a Magyarországon élő cigány népességet. Ekkor került veszélybe a romák általános foglalkoztatottsága, ugyanakkor megjelent egy roma értelmiségi réteg, amely képes belülről látni és láttatni a cigány kultúrát. Ez az ún. naiv tudomány, amelynek nagy szerepe van a cigány nemzeti kultúra megteremtésében, a nemzetté válás folyamatában. Leírja a települések, kistérségek el- cigányosodásának problematikáját, elemzi a 2003-as cigánykutatás eredményeit, valamint a korszakban végbement előítélet-kutatásokat, és nyitva hagyja a kérdést: Merre tovább, romakutatás? A mű végén ez a nyitott kérdés áll, hiányzik a téma koherens összefoglalása, emiatt a könyv nem áll össze egységes egésszé, csupán egy nagyon gondosan összegyűjtött kutatás-előkészítő tanulmány marad. A 45
