Irodalmi Szemle, 2013
2013/6 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Pethő Anita: Szindbád rendszert vált(h)a(t)na (Szászi Zoltán Zimankó és a Város Szíve című kötetéről)
P e t h ö Anita i Z LES E K ES POFONOK S Z I N D B Á D RENDSZERT VÁ LT(H)A(T ) N A K ülönös játékot játszik olvasójával Szászi Zoltán Zimankó és a Város Szíve című regényében. Bár a történet a rendszerváltás körüli időkben, illetve napjainkban játszódik, a nyelv, amin a narrátor megszólal, sokkal inkább a századforduló világát csalja elénk. Dús, helyenként túlburjánzó, elsősorban a benyomásokra, a fel-felvillanó emlékekre építő nyelv ez, ami némiképp nehézzé is teszi a regény világába történő bevonódást. Pedig mintha valahonnan ismerős lenne a történet a középkorú férfiről, akinek felvillanó emlékei elsősorban lányokhoz, nőkhöz kötődnek. A Zimankó és a Város Szívéi olvasva bárki könnyen Szindbád történetére asszociálhat, igaz, nem annyira Krúdy Gyula szövegeire, mint inkább Huszárik Zoltán filmjére, egy-egy bevillanó képre, az embert érő jelenlegi impulzusok és múltbeli asszociációk látszólag kusza, mégis líraian összekomponált egyvelegére. A regény címszereplője, Zimankó (aki becenevét csecsemőkorában egy orrára fagyott ónos esőcsepp révén kapta) ugyanis egy hatvanadik életéve felé közeledő férfi, „vidéken jól ismert, éles tollú publicista, író és poéta”, aki halála előtt tér vissza gyermek- és fiatal férfikora színhelyére, abba a felvidéki városba, amelynek szívét megkeresni gyerekkora óta küldetésének tekintette. Hogy mi is pontosan a Város Szíve, nem könnyű megragadni, a metafora ide-oda csúszkál egy viszonylag tág, de mégis körülhatárolható jelentés- tartományon belül. Leginkább a helyszín, a felvidéki városka közösségi életéhez, általában véve a kisközösségek létéhez van köze, amelyet a huszadik század megtört, szétdarabolt, s amelyet talán egyedül a történetek összegyűjtésével, egymásra helyezésével lehet(ne) újra eggyé kovácsolni. A regényben többször szó is esik arról, hogy Zimankó a Város Szívét keresve tulajdonképpen szimbolikusan a múltba utazik, s a közösség régi történeteire kíváncsi. Márpedig egy közép-európai városkában mindig akadnak felkutatásra, ösz- szeillesztésre váró történetek. A cseppnyi groteszkkel fűszerezett morbid balesetektől egészen a mélyen elhallgatott, kibe- széletlen (és talán kibeszélhetetlen) traumákig. A Zimankó és a Város Szíve ezt a történetfelkutatást kísérli meg, valamint, hogy a nyelvezetével a széttöredezettség előtti időszakhoz kapcsolódjon. Van valami izgalmas disszonancia abban, ahogyan az olvasó távolibbnak érzi Zimankó ifjúkorát annál, mint ami a regénybeli valóság. Mintha a régi, dualizmusbeli aranykor elevenedne meg, miközben csupán a nyolcvanas évekbe tekintünk vissza. Ám a jelenből való visszatekintetés ezt is a nosztalgia patinájával vonja be, például amikor arról van szó, hogy annak idején még másmilyenek voltak a cukrászlányok, a főpincérek. Manapság csak vállalkozók vannak, nem kávéház-tulajdonosok, és 86
