Irodalmi Szemle, 2013

2013/5 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Kiss Ernő Csongor: A szenvtelenség alternatívája (Szabó Róbert Csaba Temetés este tízkor című kötetéről)

lenül és tanulságok nélkül beszélni. A kö­tetben megjelenő történeteknek éppen a terük, idejük és szereplőik sajátsága az, ami miatt az előző mondatot folytatni lehet, kell, érdemes, vagy a recepció miatt szüksé­gesnek látszik. Visszacsatolás. Szenvtelenül és tanulság nélkül beszélni el, ami az embe­rek (a közösség?) életében megesett, meg­eshetett. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy a kötetben a fikció az az algoritmus lenne, amelynek alkalmazásával az elmúlt hatvan- hetven év történéseiről épületes példázatot lehetne mondani. A fikció realitása viszont úgy képződik meg a novellákban, hogy a bennük működtetett idő, helyszín, szerep­lői viszonyrendszer jelentéseinek esetleges történelmi vonatkozásai is lehetnek, s az olvasó ebből már rögtön példázatot, tanul­ságot építhetne. Itt sűrűsödik össze minden ilyen elbeszélői vállalkozás paradoxona, s ennek feloldása az, amiben a Temetés este tízkor egyik teljesítményét látom. A kötetről a Kortárs Online-on megje­lent recenzió zárlata szerint „Szabó Róbert Csaba kíméletlenül tár elénk egy olyan világot, amelyben mindennapos a bűn és a nyomor. Temetés este tízkor című novel- láskötete a Marosvásárhelyen élő írót azon Erdélyből származott fiatal alkotók közé sorolja, akik nem tudnak és nem is akar­nak a szülőföldi élményeiktől szabadulni.”1 Ezek a sorok azt próbálják résztvevőén su­galmazni, hogy a kötetben megjelenő trau­mák, illetve a szereplők sajátos élethelyze­te, cselekedeteik motivációja szükségszerű módon kapcsolódik össze az író alkotói környezetével, újabb matematikai hason­lattal élve, ennek függvényében olvasható. 1 Palkovics Beáta: A kezdet végzete, [online] http://www.kortarsonline.hu/2011/11/a-kezdet- vegzete/1918 , A kötet prózatechnikai szigorának működ­tetése az elbeszélő és szereplői viszonyában ragadható meg, illetve abban, ahogyan a szereplők saját helyzetük origójává vál­nak. Térjünk vissza az időhöz és a térhez. Egyes novellák a történelmi emlékezet munkájának hiányát mutatják egy-egy traumatikusan megélt korszak megelevení- tésekor. A trauma nemcsak a disszidálás, az otthontalanság, a diktatúrában vagy éppen a marginális környezetben ellehetetlenülő élet, a külhoni lét nehézségeinek tragédi­ája, hanem az én immanenciájának csődje is. így lesz Szabó Róbert Csaba novelláiban a trauma az „itt és most” lehetőségei érté­kelésének gesztusában megszülető egyszeri történet, míg a személyiség devalválódása, animalizálódása és ezeknek a személyes kapcsolatokban megmutatkozó hozadéka sem marad immanensként kizárólag a sze­mélyiség látlelete. A megesett dolgokban tehát a személyiség maga origóként, de a történelmi, szociális, társadalmi indukciók kisülési pontjaként is tételeződik. Ezáltal az elbeszélő elkerüli mindazt, ami a fikció rea­litásképződésének folyamatában s a novella csattanójában bármikor erkölcsi példáza­tosságként lenne olvasható, a fent említett bűn és nyomor fogalmát is átértelmezve. A Temetés este tízkor novellái olyan groteszk, tragikus, néhol fantasztikus, az elbeszélés és a testiség rajzaitól is sokszínű történetek a régmúlt, a második világhábo­rú, a diktatúra vagy a jelen néhol beazono- síthatóan kelet-európai fikcióiból, amelyek a kötet narrációs technikái, az elbeszélői hangok, illetve az alkalmazott időkoncep­ció révén moralizálás és tanulság nélkül szólalnak meg. (Szabó Róbert Csaba: Temetés este tíz­kor. Csíkszereda, 2011, Bookart Kiadó, 376 oldal, 3690 Ft)

Next

/
Oldalképek
Tartalom