Irodalmi Szemle, 2013
2013/5 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Garajszki Margit: A nyelv által megszépített drámai valóság (a Szlovák Nemzeti Színház A Jurga testvérek című előadásáról)
IZLES E K ES POFONOK ni a városi, sőt a nagyvárosi modern ember életérzését prózája világába. A szöveg okozta szépségélmény és az általa teremtett atmoszféra meggátolja, hogy az egyéni drámák, a személyek közötti konfliktusok, sőt tragédiák kilépjenek a képszerűség és az esztétikum kereteiből, a szereplők valósága a nyelv által megszépített formában kerül felkínálásra a befogadó számára. Színikritika esetében hosszasan vizsgálni a színpadi adaptáció alapjául szolgáló prózai szöveget nem ildomos, csakhogy jelen esetben a szöveg olyan nagy mértékben meghatározza a színházi előadás milyenségét, hogy elkerülhetetlen a vele való részletes foglalkozás. A színpadra alkalmazás során ugyanis Pavlač stratégiáját azon igyekezete határozta meg leginkább, hogy minél több Elorváth-mondat hangozzon el változatlan formában a színpadon, ezáltal az eredeti prózai szöveg replikákba átültetve nemcsak a sajátos horváthi atmoszféra megteremtésének eszköze, hanem a drámai szituáció alappillérévé is válik. Az adaptáció és a rendezés további meghatározó eleme, hogy a Jurga testvérek egész idő alatt jelen vannak a színpadon, így ha éppen nem aktív szereplői, akkor kommentátorai, elbeszélői az eseményeknek. A két fő kommentátor Ján (Marián Geišberg) és Tomáš (Robert Roth) (néha Peter [Richard Stanke] és Arne [Jozef Vajda], ritkán az öreg Jurga [Leopold Haveri], sőt specifikus esetekben a női szereplők is) egymással diagonálisan szemben helyezkednek el, jelezve, hogy a testvérek közül ők ketten léptek ki a paraszti származásuk adta természet és a természetesség bűvköréből és jutottak el a városi világba. Eltávolodásuknak köszönhetően kellő távolságtartással szemlélik a történéseket. Amikor Ján vagy Tomáš a színpadi akció aktív részesévé válik, a másik veszi át a kommentátor szere- / | pét. Amikor viszont Arne vagy Peter lép a szituációba, Ján és Tomáš is kommentátorrá válik, létrehozva a saját szituációjukat a narráción belül. A színjátékban megjelenő jellemek és alakok, valamint a köztük levő viszonyrendszer sokkal differenciáltabb, mint a prózai szövegben, hiszen a különféle hangvételű kommentárok a testvérek egymás közötti viszonyának árnyaltabb összefüggéseire mutat rá. Az előadás öt jól elkülöníthető részre osztható, amelyek Horváth novellaciklusa egy-egy darabjának felelnek meg. Az első rész főszereplője Ján, a városban megfáradt férfi, aki visszatér a természetbe, hogy remetelakában rátaláljon a szerelem egy Lány (Dominika Zeleníková) képében, ám Ján nem tud kilépni az önmaga alkotta magányból. A színdarab zárt időkeretben mozog, amelynek kezdetén Ján története áll, a szereplők mindegyike azonban mintha egész más időben kezdené a saját történetét, éppen ezért nem beszélhetünk az időről mint objektív, hanem sokkal inkább mint szubjektív kategóriáról, amelyet a konkrét szereplő határoz meg. A második történet főszereplője Tomáš, helyszíne a családi kúria, ahol Arne és az öreg Jurga is élnek. Úgy közelítünk a Jurga család felé, hogy a nyughatatlan vándor, a művésziélek Tomáš által rögtön el is hagyjuk azt. A harmadik részben a Jurga testvérek mindannyian hazaérkeznek az apjuk halála miatt, ez az egyedüli momentum, amikor nemcsak együtt vannak a színpadon, hanem valóban találkoznak is. Az öreg Jurga fényképére, amely eddig mindvégig az asztalon állt, egy fekete szalag kerül, s az apa, halála pillanatában, átveszi a mesélő szerepét, hogy bemutassa, hogyan szelídül házassággá Arne Jurga régi 83
