Irodalmi Szemle, 2013
2013/5 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - „Novaközi” állapotok. Beszélgetés Kálmán Gábor Nova című kötetéről
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK háború van. Tehát végül a nova mintha nem mindig lenne központi kérdés. O B. A. Én inkább azt éreztem, hogy a szövegnek van egy íve, ami egyébként ilyen értelemben megint ennek a kollektív történetmondásnak az ellenében hat, hogy maga a szöveg is az elején debilebbnek tünteti fel ezeket a figurákat, a féllábú tyúk meg a vak kismacska szerepeltetésével, tehát már maga a környezet is jobban eltér a normálistól, mint a zsákfalusi. Aztán néhol mégis átbillenünk: például Ivetáról, aki egy totál debil nőnek van leírva, megtudjuk, hogy korábban hosszú, szőke hajú, kedves lány volt, s ezzel mintha igazságot szolgáltatna neki a szöveg. □ T. Zs. Még mindig a címnél maradva: megfogalmazódik-e (a novát mint újat értelmezve) régi és új viszonya, különbsége, vagy bármi más, ilyen jól megvilágítható ellentétpár? Utóbbi nyilván akár a címtől elvonatkoztatva is. Adja magát a falu-város ellentétpár is. ■ P. P. Megfogalmazódik, igen. □ T. Zs. A régi-új? ■ P. P. Az tetszett ebben a kötetben, hogy nagyon egyszerű ellentétpárokra épít, és ezért nagyon könnyen befogadható. Sokszor az az érzése az olvasónak, hogy szájbarágós az egész, például a szögletesség versus kerekdedség, hogy a szocialista épületek túlzottan szögletesek, nyilván a panelházak elsősorban, de az autók, a járművek is. Ez lépten-nyomon előkerül. És nyilván a falu-város vagy akár a beszéd és a némaság ellentéte, ami talán kevésbé van kimondva, de ez is nagyon fontos. Tehát pont az a jó, hogy ezek nagyon könnyen értelmezhető és átélhető dolgok. Ha kérdés van ezzel kapcsolatban, akkor az az, hogy túl könnyen-e, de szerintem nem. • L. I. Zs. A régi-új ellentét egy más szinten a kötet fogadtatását is végigkíséri, nagyjából mindenki talált egy-egy olyan történetet (és nem mindenki ugyanazt), ami valahonnan már ismerős volt neki. Vannak már-már archetipikus motívumok, a beteg tehén, akit át kellene vinni a hegyen, de meghal útközben, vagy a frigid tanárnő, aki egyszer csak minden ok nélkül szexuális aktusba bonyolódik a diákjával. Ezek a történetek mintha sodródnának az irodalomtörténetben, és most mintha újra partra vetődtek volna. És mintha az egész könyv is egy irodalomtörténeti gegre épülne, mintha a mikszáthi novellaciklus nyomvonalán haladó Sinistra körzet vagy A mi utcánk világlátását asszimilálva próbálná újraírni Mikszáth tájait. Formailag és tartalmilag is ez az ismerősségérzet uralta számomra a szöveg olvasását. □ T. Zs. Mintha lenne benned valami neheztelés, hogy ez a könyv nem egy „nóvum”. Mintha elmarasztalóan mondanád mindezt: ezt az ismerősséget nemcsak megállapítod, hanem azt mondod, hogy ejnye, miért nem tudott újat nyújtani?! • L. I. Zs. Persze nehéz ezt úgy megfogalmazni, hogy ne tűnjön avantgardista terrornak, mégis, nekem azért problémát jelentett, hogy kevéssé láttam, hol van az újszerű nézőpont az egész vállalkozásban. Ráadásul, ahogy mondtuk, helyenként mintha nem is egészen működne: az elbeszélői pozíció nem konzisztens, nehéz az egész szövegnek átfogó leírását adni, és emiatt az önkényesség miatt nem kézenfekvő azt sem megmagyarázni, hogy miért ép76
