Irodalmi Szemle, 2013
2013/1 - Szávai Attila: Annyira szét (novella)
Szávai Attila Annyira szét S zevasz. Igen, megint rosszalkodik a kocsi. Mintha meg lenne átkozva, vagy mi. Nem tudom, kinek mi baja lehet egy halottaskocsival. Legutóbb a gyújtás. Most meg a hűtéssel van valami, hamar felforr a víz. De az is lehet, hogy túl öreg. Na, hova álljak? Hogy egyből a szerelőaknára, ez igazán kedves. Hogy vagy amúgy? Család? Remek. Amíg alámászol, addig leülök ide erre a székre, oké? Elég hideg van itt a műhelyben haver. Sebaj, majd beszélek, addig se gondolok az időjárásra. Régi bölcsességem, tudod, hogy beszélni kell, beszélni, mert addig se kell gondolkodni. Brrr... nekem az ősz meg a tél a halálom. Az esőtől szaftos avar, vagy éppen a frissen hullott húszcentis hó hideg némasága. Amúgy meg nem panaszkodom. Tulajdonképpen szeretnek az emberek. Mondjuk ezt megértem. Vannak, te is tudod, bizonyos foglalkozások, melyek űzőivel nem előnytelen, ha jóban van az ember. Hentes, postás, villanyszerelő, állatorvos stb. Céllövöldés. És igen, jól mondod, ilyen a temetkezési vállalkozó is. A hivatalban annyira elégedettek a munkámmal, hogy kineveztek, vagyis hát felkértek temetőgondnoknak is. Nem volt ellenemre, hasonló a két illetékességi terület. Otthon, mikor meséltem a családnak, el voltak ájulva teljesen. Meg a pénz is több lesz kicsivel. A gyerekem, tudod, az Ernőké is teljesen büszke volt, hogy ilyen frankó faterja van. Hát, mondom nekik, el is viszem kicsit rendbe hozatni a kocsit, ha már ilyen fontos ember lettem a faluban. í Sergej Andreevski: VIRÁGOCSKÁMII.
