Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Tóth Lilla: Kortárs és közéleti (az Édes hazám. Kortárs közéleti versek című antológiáról)
a politikai természetű hipotézisek is foglalkoztatják.2 Eszerint pedig megállapítható, hogy a posztmodern irodalomban újra helyet kapnak és értéket képviselnek azok a versek, amelyek a közélettel foglalkoznak. Fontos az elején leszögezni, hogy ezek már kortárs közéleti versek, tehát ne azt a váteszi, prófétai jelleget keressük bennük, amelyet a régebbi irodalmak kanonizált költőóriásainál (Petőfinél, Ady- nál, Nagy Lászlónál) megtaláltunk. A költő, a művész már nem old meg semmit, viszont aktuális társadalmi kérdéseket fogalmaz meg. Ha kortárs közéleti költészetről van szó, felvetődik a kérdés, mennyiben provokatív vagy elavult ez? Provokatív, mert politizáló, vagy elavult, mert ne renováljuk a rendszerváltás előtti irodalmat? Egy biztos: mindenképpen kortárs. És a miénk. Mert a kötet verseiben a számtalan utalás, reália és hungarikum lehetővé teszi, hogy ezeket a verseket mindannyian megértsük és kontextusba helyezzük. Mindenképpen pozitív vonás a versek többségében, hogy általában a „hétköznapi ember” számára is érthetőek. Magas irodalom, mégis populáris. Politizáló retorika, de mégsem parlamenti ülés vagy kampánybeszéd. Hitelesebb forrás, mint a televíziós média, mert összetettebb formában fogalmaz meg egy-egy problémát. Fontos azonban leszögezni, hogy bár rengeteg közéleti és politikai utalás található az antológiában, elsődleges mondandója nem politikai jellegű. Hogy pontosan mit szeretne nekünk átadni ez az antológia, azt nehéz meghatározni. Leginkább talán jellemezni akarja azt, hogy milyen 2 Uo. 35. ÍZLESEK ES POFONOK „hétköznapi” magyarnak lenni. Negatív hangvétellel, kritikus szemszögből, de ragaszkodván az „édes hazához”. Szálinger Balázs Descriptio Hungarie című versére (amely egyébként az egyik ciklus címadó verse) is ez az alapállás jellemző: 5í „Szeretnék egyszer egy népet megmutatni, S megszeretni, hogy jót hazudjak róla. Mert ez kevés ám - ehhez tartozni annyi, Hogy azt hazudjam: van még esély a jóra.” (2011) Az Édes hazám negyedévszázadnyi válogatást közöl, különböző szerzőktől, ezért nem homogén a gyűjtemény, a szerkesztők mégis sikeresen alakítottak ki versciklusokat. A versciklusok címei tematikusak, már előrebocsátják az adott problémát, témát, aspektust, amelyről az elkövetkező versek majd szólni fognak. Az olvasás ezáltal nem válik monotonná, és az adott versciklusokban szereplő versek is párbeszédbe lépnek egymással. Egy kicsit úgy olvassuk a könyvet, mint egy regényt, melynek fejezetei önálló egészet alkotnak, de a szereplők és a helyszín ugyanaz. A versekben nagyon sok az intertextus vagy éppen az allúzió bizonyos művekre - például Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét két szerző is alapul vette saját verséhez (Márton László: Bowen monológja, sötétben [„Hol szabadság, ott szabadság van, nemcsak az elpusztított tájban, nemcsak a lelki félhomályban”]; Erdős Virág Hol című verse). Jelentőséggel bír a keletkezés dátuma is. A kötet magában foglal régebbit és újabbat, ezért sokszor más perspektívát, értelmezést kapnak a művek, a mondanivalójuk összefügg keletkezésük évével. Valószínű és bizonyos esetekben köztudott, hogy az antológiában szereplő költők nem 81
