Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - Kabdebó Tamás: Liv (novella)
„Már fel kellett volna dolgoznom. Húszéves voltam, mikor az apám szívrohamban meghalt.” „Nagyon hiányzik?” „Minden hónap elsején házi koncertet rendeztünk. Ő hegedült, én zongoráztam. Az utolsó két alkalom hangjai most is a fülemben csengenek. Brahms-szonátákat játszottunk. Legutoljára pedig Nielsent.” Liv szeretett barangolni. Egy hosszú hétvégén elhajtottak a Connemara-hegység tövébe (túl a Corrib folyón és tavon), mely a Bükk hegységhez lehetne mérhető. Persze emez főleg kopasz volt, amaz erdőhátas. A Connemara csipkés kövein egyensúlyozva Liv a íjordokra gondolt, amelyek még zordabbak voltak, mint az óriássá nőtt jégcsapok, míg az ír hegység csúcsai jobbára kősíkok, mint a biliárdgolyók. Zsiga emlékei közt volt egy háromnapos kirándulás a Bükkbe, mely félúton a Peskő csúcsát érte el. Akkor alaposan megáztak. Zsiga krétával ezt írta az ottani menedékház belső falára: A Peskőn pacallá áztunk, ezért a Peskőt húgykőnek neveztük el. Itt azonban ritka jó idő volt. Tartós járással és két piknikkel átszelték a hegység felét- derekát, megálltak Ballynakillben, az ó-ír nyelv egyik központjában, ahol Liv - repeső örömmel - (Zsiga most látta először ilyen fogvillantóan boldognak őt) használta kelta tudományát. Kenyeret vettek, írül szólva, egy pékségben, újságot és gyümölcsöt ír szóval másutt. Az is kiderült, hogy Ballynakill egykor fontos város volt, ír parlamenti képviselettel, a XVII. században. Közben beesteledett, busszal mentek vissza Cloghanba, ahol a Volkswagent hagyták. A buszúton a nő elaludt, fejét a férfi vállára hajtotta, a haja kócosra bomlott, a férfi óvatosan lélegzett a szája előtt varjúszárnyként lengő hajszálak között. A vénasszonyok nyara araszolva lépkedett, a jó idő kitartott, mint egy sokszakaszos ének. Dublinban történészkongresszust rendeztek, ahol Zsiga előadást tartott, Liv pedig fölhasználta az alkalmat, hogy meglátogassa Glendalough kora középkori kővárosát. Korán indultak Galwayből, délben már a romváros melletti turistaközpontban ebédeltek. Bejárták az Ótemetőt, elolvasták a begyöpösödött sírok angol és ír nyelvű feliratait, szemrevételezték a vikingek támadásától védelmet nyújtó körtornyot, kitapogatták az Ágos- ton-rendiek kolostorának késő reneszánszkori romjait, és elidőztek Szent Kevin ötödik századbeli, ma is sértetlen, részben terméskövekből épült kápolnája előtt. A férfi tudta kívülről, és elmondta Seamus Heaney idevágó versét: Szent Kevin és a rigó Nos, hát itt volt Szent Kevin és a rigó. A szent térdel, karjait cellájában Kitárja, de a cella szűk; Egyik kifordított tenyere kívül az Ablakon, feszül, mint a gerenda, Rigó száll rá, fészket rak.
