Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - ROBERTO BOLAÑO - Roberto Bolaño: Fotók; Mauricio Silva, a „Szem" (novellák, Kertes Gábor fordításai)
ROBERTO BOLANO Valójában itt kezdődik a „Szem” története. Akkoriban még Párizsban élt, és a képe- / | inek egy ismert francia szerző szövegét kellett illusztrálniuk, akinek a prostitúciót irányító alvilág volt a szakterülete. Valójában ez a tudósítás csak egy sorozat első darabja volt, amely türelmi zónákat és vöröslámpás negyedeket mutatott be a világ minden tájáról, mindig más-más fotós képeivel, de ugyanannak az írónak a szövegével. Nem tudom, melyik város volt a „Szem” célpontja, talán Bombay, talán Kalkutta, Benáresz vagy Madrász, emlékszem, hogy rákérdeztem, de nem válaszolt. Az biztos, hogy egyedül érkezett Indiába, mivel a francia író tárcája már kész volt, és neki csak illusztrálnia kellett, ezért aztán a szövegben leírt környék felé vette az irányt, és nekiállt fotózni. Tervei szerint - és a kiadója tervei szerint - a munkának, következésképpen az indiai tartózkodásának nem kellett volna tovább tartania egy hétnél. Talált szállást egy nyugodt környéken, kapott egy légkondicionált szobát, az ablaka egy szomszédos ház belső udvarára nézett, ahol két fa állt, és volt egy szökőkút a fák és az épület terasza között, amelyen néha megjelent két nő, előttük vagy mögöttük egy sor gyerek. A nők indiai szokás szerint öltöztek, vagy legalábbis a ruhájuk indiainak tűnt a „Szem” számára, a gyerekeken viszont egyszer még nyakkendőt is látott. Estefelé elment a vöröslámpás negyedbe, fényképezett és beszélgetett a kurvákkal, voltak közöttük egészen fiatalok és nagyon szépek is, de voltak idősebbek és elnyűttek, akiknek gyanakvó matrónakülseje szófukar természetet takart. Eleinte meglehetősen zavarta a szag, de végül megkedvelte. A stricik (nem látott sokat belőlük) kedvesek voltak vele, és megpróbáltak úgy viselkedni, mint a nyugati kollégáik, bár az is lehet (de ezen már csak később mélázott el, a légkondicionált hotelszobájában), hogy a nyugatiak vették át az indiai stricik gesztusrendszerét. Egy nap fölajánlották neki, hogy lépjen testi kapcsolatba az egyik kurvával. Illedelmesen elutasította. A strici rögtön megértette, hogy a „Szem” homoszexuális, és másnap este elvitte egy olyan bordélyba, ahol fiatal homokosok voltak. Aznap éjjel a „Szem” megbetegedett. Már Indiában voltam, és nem is vettem észre, mondta, miközben az árnyékokat tanulmányozta a berlini parkban. Mit csináltál?, kérdeztem. Semmit. Csak nézelődtem és mosolyogtam. És nem csináltam semmit. Aztán az egyik srácnak eszébe jutott, hogy a vendégnek talán jobban tetszene egy másfajta létesítmény. De a „Szem” ezt csak kikövetkeztette, mert a többiek nem angolul beszéltek. így aztán otthagyták az épületet, és keskeny, bűzlő utcákon át eljutottak egy másik házhoz, amelyik kívülről kicsinek tűnt ugyan, de a belsejében folyosólabirintus és apró szobák fogadták, a sötétből pedig időről időre előbukkant egy oltár vagy imaterem. India bizonyos részein az a szokás, mondta a „Szem” a földet bámulva, hogy az egyik istennek, akinek nem emlékszem a nevére, fölajánlanak egy fiút. Meggondolatlanul fölhívtam rá a figyelmét, hogy nemcsak az isten nevére nem emlékszik, de a város és a történet többi szereplőjének nevére sem. A „Szem” rám nézett, és elmosolyodott. Megpróbálom elfelejteni. 15
