Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - Petres Csizmadia Gabriella: Az önéletírás gyónáskényszere (tanulmány)

fikciósítást, vagyis „az igazság kimondásának szándékával” ellentétes tendenciák létrejöttét eredményezi.38 Az igazságigény hangsúlyozásakor nem szabad megfeledkezni arról, hogy mivel a történetmesélés, sőt maga a beszéd alapvetően fikciós minták mentén szövődik, ezért az emberi emlékezés korlátainak és a psziché sajátos meghatározottságának köszönhetően valójában minden elbeszéléslehetőség fikciósnak tekinthető. Ennek ellenére Lejeune szerint létezik olyan kommunikációs helyzet, amely a Leiris-féle kockázatvállalás tétjével a kimondás esszenciális igazságát hangsúlyozza, és a narrativizálás korlátáiból adódó nehézségeket háttérbe szorítva a kimondás szándékának igazságára fókuszál. A referenciális igény ennek értelmében nem pusztán a - Lejeune szavait idézve - „fikciótól való irtózást” jelenti, hanem alapjaiban határozza meg az önéletírás ethoszát. Ez a sajátos szempont azonban el is távolít a poétikai-irodalmi regiszterektől, és az önéletírói szövegek antropologikus-terapeutikus jellegét erősíti. Amennyiben az önéletíró nem törekszik lényegi igazmondásra, vagyis tudatosan fikciósít, csak utánzatot hoz létre, amely narratológiai szempontból ugyan teljesítheti a szövegforma kritériumait,39 azonban ellentétes az önéletíró „valódi vágyával”40 - a saját élettörténet őszinte feltárásával. Az igazmondás igénye nélkül tehát az önéletírás olyanná válik, mint a hamis és érvénytelen gyónás.

Az olvasó azonban gyakran mégis úgy érzi, résen kell lennie a fikciósító önéletíróval szemben, hogy el tudja egymástól különböztetni a társadalmi szerepek által felöltött viselkedésformák gerjesztette ártatlan hazugságokat, vagyis az én előnyös oldalának felerősítését az ezeken túlmutató, manipulativ célzatú intencionális hazugságoktól. Mekis D. János szerint ebben fontos szerepet játszik az olvasói szándék kijelölése, vagyis a fikciós, illetve önéletrajzi olvasásmód megválasztása a szöveg referencialitásértékének megítélésekor.41 A referencialitás-fikciósítás játékát figyelhetjük meg Mary McCarthy Egy katolikus leány emlékezései42 című művében, ahol az önéletíró egy hosszú előszóban igyekszik az olvasót meggyőzni, hogy autobiográfiájában csakis a színtiszta igazat írja le, és emlékezetének pontatlansá38 Vö. Lejeune, Philippe: A napló mint „antifikció” (Ford. Z. Varga Zoltán). In Mekis D. János, Z. Varga Zoltán (szerk.): írott és olvasott identitás. Budapest, 2008, L’Harmattan, 15.

39 „A regény képes utánozni - és sokszor utánoz is - minden olyan megoldást, melyet az önéletírás használ, hogy meggyőzzön bennünket hitelességéről.” Vö. Lejeune: Az önéletírói paktum... 28.

40 Vö. Lejeune: A napló mint antifikció... 18.

41 Vö. Mekis D. János: Referenciali- tás és végtelen szemiózis. Az autobiografia értelmezéstörténetének irodalomtudományos kontextusairól. In: Helikon 2002/3, 259-260.

42 McCarthy, Mary: Egy katolikus leány emlékezései (Ford. Zilahy Judit). Budapest, 1968, Európa Könyvkiadó.