Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - ELSÜLLYEDT MŰVEK - Sturm László: Vihar előtti és Vihorlát alatti csöndben (tanulmány)
ELSÜLLYEDT MÜVEK dennap: először, hogy tizenegy óra van s másodszor, hogy indulni kell a kocsma fele’35; „Tizenegy óra volt. A nap sziporkázva égett s a Sátorhegyektől oldalt, a Bodrogköz lapályán remegett a délibáb... A nagyutcán pont ekkor baktatott le a nótárius a Gebi boltocskája irányába s némely gégebalzsamok irányában...”36; „E pillanatban valamelyik távoli szobában, talán a hetedikben, megszólalt egy öreg falióra s kongott-kongott tompa búval, egészen a tizenegyig. A bojtár a homlokfolyosón tapogatózott még s a zengőszóra kicsit felfülelt: - Tizenegy óra... - suttogta maga elé. - Na Omode, tizenkettőre jöhetsz már s akár ki is pukkadhatok..”37 Mit jelent ez a - még több helyen ismétlődő - tizenegy óra? Leginkább azt, hogy a tizenkettedik órában vagyunk. Valamiféle fordulat közeledik tehát, inkább vészesen, mint biztatóan, bár a dél (az éjféllel szemben) a beteljesülés „délibábját” is ígéri. A nappal és az éjszaka közepe olyan holtpont, amikor az inga mozgása egy pillanatra megáll, mielőtt visszalendülne - így mutatkozik mozdulatlannak előttünk, mint erről már szó volt, nem csak a hőségbe tikkadt táj, hanem a szereplők világa is, vagy akár maga a történelem (mint történelmen kívüliség). A regény utolsó, tizenegyedik (!) fejezetében az évszakszimbolika, a tél fenyegetése is belép a tizenegyes szám holdudvarába: „Olyan volt ez a mosolygás, mint az augusztusvégi nap bágyadt cirógatása, mikor egyszerre csak riadtan rebbenünk össze, hogy hiába a nyár tündöklő színpompája, hiába az ujjongó erdők, az ég nefelejcskupolája, az ereszkedő ökörnyál... Hiába, hiába, mert Ravaruszka felől táltoslábakon rohan felénk már a november...” (Itt, mint máshol, a rengeteg mondatzáró hármaspont mind a visszatekintésből adódó érzelmi és tudásbeli többletre, mind a lehetséges szimbolikus-analogikus értelmezési lehetőségekre felhívja a figyelmet.) Éjfél vagy dél? Beteljesülés vagy összeomlás? A középső - hatodik - fejezet azt sugallja, hogy a kettő egy. A Klári által szemlélődés közben átélt elragadtatást (mely a mű csúcspontjának tekinthető, 35 Uo. 5. Pár oldallal később, a nyolcadikon érzékelteti az író a dél közeledtét: „már féltizenkettő is elmúlt”. 36 Uo. 162-163. 37 Uo. 70. 63
