Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - HÍD KÖR - Fekete I. Alfonz: Vitéz László farsangol (próza)
HÍD KÖR Megvetette László fekhelyét a kemencesutban. László nem sokat teketóriázva, fity- tyet hányva a jólneveltségre, befarolt a vackára, ahol halk nyöszörgésbe kezdett korgó gyomra miatt, ám elnyomta végül a buzgóság, így nemsokára hangos hortyogás töltötte be a házat. Az egyik nap reggelén, mikor már Vitéz László sokadik napja falatozta fancsali pofával a ciberét és az erszénybe kását, a gazdasszony szörnyű felfedezést tett. Valaki rájárt a kamrában a sonkára és a kolbászra. De a tejfölből is hiányzott néhány ujjnyi. Alaposabb kutakodást, fejtörést mellőzve a gyanú egyből Lászlóra terelődött, a szétdobált kolbászcsücskök miatt, amiket rendszeresen a kemencesut elé hajított, gondolva arra, hogy arra senki nem figyel.- Híí, te ilyen-olyan lókötő! Szabad így kihasználni azokat, akik fedelet adnak föléd?- Nem is voltam az istállóban! - vágta ki kereken Vitéz László.- Hooogy micsodaaa?- Bár bekukkantottam, hogy hol van Szent Mihálynak a lova, de nem találtam.- Nem találtad, nem találtad, persze, hogy nem találtad, mert nincs itt. Meg mert olyan féleszű vagy, te László, hogy egy csodaszép pejkót kerestél.- Hejhót?- Most már aztán mars ki innen! - nyúlt a cirokseprű után a gazdasszony. Majd nem átallt László fejére ugyancsak méreteseket húzni, minekutána László megfutamodott előle.- Úgysem kapsz el, úgysem kapsz el! - énekelte László.- De bizony!- De nem!- De bizony!- De nem! Lóbálta az asszony a seprűt, és üldözte Lászlót. László megelégelvén az asztal körüli kergetőzést és nyelvnyújtogatást, felkapta cókmókját, és kiviharzott a házból az udvarra. Futás közben sikerült hatalmasat vágódnia. Végigbucskázott az úton, orrát beleverve kútba.- Jaj az orrocskám! - érintette meg ujja hegyével a fájós testrészt.- Elhordd magad, te pernahajder! Tolvaj, csaló! A ház lakója öles, ugyanakkor biztos léptekkel sebesen közeledett. László ötölt-ha- tolt, majd látta, hogy ennek fele sem tréfa, talpra ugrott, el sem köszönve a kapufélfától, kispriccelt az utcára. Csődület várta odakinn. Vitéz László megtorpant, szemügyre vette az őt körbeállókat. Magas, fehérgatyás, subába, ködmönbe öltözött prémes rémek vették körül. Arcuk helyén ormótlan fakéreg, ajkuk fehérre, feketére volt pingálva, szájukban hol katonásan, hol foghíjasán sorakoztak a fogak. Tekintetük el nem mulasztott volna egyetlen mozdulatot sem. Némelyikük pulykavörös volt, másoknak fekete volt a képe. Hatalmas szarv türemkedett ki homlokukból, amivel, László elképzelése szerint, vívni szoktak. Mindannyian hetykén pödört bajuszt viseltek. Néhányuk kezében buzogány lógott. 26
