Irodalmi Szemle, 2013

2013/12 - Hizsnyai András: Céline hitelbe - „...helyettem én" (próza)

H 1 Z S N Y A I ANDRÁS

Celine hitelbe

„...HELYETTEM ÉN”*

( lo U I S - F E R D ! N A N D CÉLINE HALÁL HITELBE CÍMŰ KÖNYVE STÍLUSÁBAN)

Egyedül vagyunk már megint. Az egész olyan lassú, olyan nehéz, olyan szomorú... Nemsokára megöregszem én is. És akkor végre vége lesz. Rengetegen megfordulnak a szobámban. Mondanak is ezt-azt. Bár igazából nem sokat mondanak. De majd megöregednek, elszegényednek, lassan eltengetik majd az életüket a világ valamelyik sarkában. És akkor már végre nem kell hallgatnom a folytonos üresjárataikat, hogy ki mikor, hova. Meg a legrosszabb: mit akar csinálni. Végighallgatni a sok hülye ötletüket. Hogy csináljuk meg együtt, hogy társuljak be, hogy támogassam. Tálcán kínálják nekem a penészt. Azt hiszik a nyomorékok, hogy nem látok át az egészen. Hogy idióta vagyok. Csak jönnek. Úgy tesznek, mintha fontos tényezője lennék az életüknek, mintha érdekelné őket a véleményem. Jön, hogy írt valamit, olvassam el, hogy tetszik, átjön-e, hogy a vonat a sorsot jelenti, a kőműves meg az anyja. Sületlen baromság. Szar se érződik az egészben. Legfeljebb, hogy szar. Nem mondom meg neki. Akkora bunkó, hogy azt sem értené meg, ha leokádnám a kurva novelláját. A fát is kivágták a tetvek az ablakom előtt. Az volt az utolsó örömöm, persze. Hogy tetves!... Ezzel jött... Olyan volt a feje, mint egy selejtes anyacsavar... hogy ki kell vágni, mert tetves, meg van rajta egy száraz ág. Rá fogom csavarni a fejét egy lámpaoszlopra! Ha abbamarad a köhögőrohamom. Már hónapok óta köhögök... Érzem, ahogy jön!... Barna turha gyűlik a torkomban. Próbálom visszanyelni, de nem tágít, megragad a gégémben. Jön, hogy mit szólok a verséhez, hogy támadt egy jó ötlete... Nem tudok megszólalni!... A turha!... Érzem, hogy rágja a hangszalagjaimat... Mint egy hatalmas meztelencsiga... Megpróbálom ráköpni a bunkóra... Tűnjön már a faszba!... Nagyot horkantok, de akkor tölt nekem bort, meg hogy koccintsak vele... Lenyelem a csigával együtt. Most a gyomorfalamat rágja. Fürdik a savban... Végre otthon van!... Majd itt lepetézik. Nem kéne ennyi kávét innom. Főleg nem éhgyomorra! Ez legalább bort hozott. Idejött összefingani a túl világos szobámat. Merthogy tetves volt, a kurva anyját, meg az a száraz ág is... Csak fontoskodsz, bazdmeg, mert meg vagy te is penészedve a kis szaros szobakonyhádban! Neked sincs senkid már mióta! Még amikor volt, már akkor sem volt! Megcsalt az

' Hizsnyai András legyen egy olyan Én (egy olyan Ő), akinek számos (számtalan) különböző rétege van. Legyen a neve: Ének. Vagy inkább mégse, legyen a neve Hizsnyai András. Ne tudjuk megkülönböztetni, Hizsnyai András mikor helyettesít másokat, és mások mikor helyettesítik Hizsnyai Andrást. Legyen mindezen titkok kulcsa elrejtve a titokzatos Tsúszó Sándor Tudományos Akadémia titokzatos mélyén. Legyen a „...helyettem én” egy sorozat címe. Legyen ez ennek a sorozatnak az első része. - A szerk.

68