Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - CSODA - Petres Csizmadia Gabriella: A csodás nevek hatalma (tanulmány)
CSODA mán egyfajta névtérkép bontakozik ki előttünk, amely magával vonzza a cselekmény lehetséges alakulását is. A csodahelyszínek hozzájuk illő csodálatos lények teremtését predesztinálják, akik a megnevezés esz- szenciájában bennfoglalt lényegük szerint tevékenykednek, és az egzisztenciájukhoz szükséges csodás eszközöket gyűjtik maguk köré. A fantasztikus földrajzi nevek tehát koncentrikus körökként tágítják a jelentést, egyre tágabb horizontokat nyitva meg. Az egyik ilyen önálló univerzumot létrehozó helyszín az első kötetben található Batka-sziget, amelyen a fabatkák élnék - ők apró, levél- kéreg-, növény- vagy mohaszerű lények, akik a világ legcsodálatosabb fáját, a mindent gyógyító recefice-fát őrzik (Berg 2007: 43-49.). Fabatkalétük eleve elrendeli életük értelmét, a fák gondozását és tiszteletét. A földrajzi név megnevezése megpróbálja felülírni, háttérbe szorítani a fabatka kifejezés eredeti jelentését - kisértékű pénzérme -, arra mindössze a lények méretéből, apróságukból asszociálhatunk. A kontrasztos névadás (Kovalszky 1992: 513.) eljárásával azonban épp a frazémából ismert „fabatkát sem ér” szólás ellentétét, a fabatka értékességét emeli ki a nép megnevezése. A szólásban nyo- matékosító jelentésű, értéktelenséget kifejező fa- előtag itt az egyediség, különlegesség erejével telítődik, hiszen a fabatka-lét titkos küldetést hordoz magában, recefi- ce-fa a fabatkák világán kívül sehol másutt nem terem. A fabatkák egzisztenciájának lényegéről árulkodnak a személyneveik is - Cirok, Bukszus, Komló (Berg 2007a: 60.) -, amelyek a mesevilágon kívüli, köznyelvi jelentésükben metaforikusán vagy akár szó szerint is a fákhoz tapadnak (a komló például indáival a fákra és a bokrokra kapaszkodik). A recefice-fa neve ezzel szemben a gyermekdalból kölcsönzött halandzsaszöveg kódoltságát hordozza magán, hiszen mindent gyógyító erejének titkát senki sem ismeri. Hasonló mikrovilágot fejthetünk fel Bíborkorall Tohonyapark helyszínére érkezve (Berg 2009: 201.): ebben a birodalomban ékszerteknősök élnek, akik a csillogást, feltűnő, díszítő elemeket kedvelik, ám bíborkorall helyett csupán egy mesterséges - a plázák hamis világát idéző -, gazdagságot imitáló szórakozóhelyet tudnak maguk köré építeni. Az itt élők a teknőcök mozgáskultúrájából adódóan a lassú, kényelmes életet helyezik előtérbe, ezért rabszolgáikkal élményparkot építtetnek ki maguk körül, és a Carpe diem elvének értelmében felhőtlen életet hazudnak maguk köré. A tohonyává vált teknősök ál-gondtalan életmódjára utalnak személyneveik is: Bizsu neve a tohonyapark giccsességét idézi, Strasszer pedig strasszkő helyett csupán egy galambfajta nevét viselheti magán (Berg 2009: 201.). Mokka szigetén a kapucsínus nevű szerzetesrend ütött tanyát. A rend tagjai - a szigetnév predesztináló jellegéhez hűen - halványbarna bőrű, kávébabhoz hasonló szemű szerzetesek (Berg 2011: 78.), akik a békés délutáni kávézás idejét idézve visz- szavonultan élik hétköznapjaikat. A csend és nyugalom szigeteként működő monostorból Makkiátó apáttal, Melanzs atyával és Szimpla testvérrel ismerkedünk meg, akik a sziget titkos növényeiből - talán kávébabból? - képesek elkészíteni az új életre serkentő csodaszert, a vitálszérumot. A kávévilágot megfestő Mokka-sziget idillikus helyszínnek mutatkozik minden arra 24
