Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - CSODA - Czinki Ferenc: „Az is gyanús, ha egy történet szép" (tanulmány)
CSODA 1 Márton László: A rózsa és a róka - A veinhageni rózsabokrokról, visszatekintve. In Beszélő, 1993. 4. szám. : N. Tóth Ildikó: „... újra és újra el kell mesélni a világot...” - Darvasi László elbeszélései (A veinhageni rózsabokrok). In Kalligram, 1995. szeptember. 3 Bombitz Attila: A történet folytatása - Darvasi László históriáiról, legendáiról, képregényeiről. In Tiszatáj, 1997. január. könnyebbnek mutatkozik az értelmezés, mintha a klasszikus novella kritériumaival próbálkoznánk, ami pedig azért különösen érdekes, mert a közmegállapodás szerint is az egyik legjobb magyar rövid- prózással van dolgunk. Márton László A veinhageni rózsabokrok című kötet kritikájában a „mintha” fogalmat említi a szöveg- és történetépítés alapjaként: „Itt válik először nyilvánvalóvá, mennyire teherbíró Darvasi már korábban is kipróbált írásmechanizmusa, a »mintha - de mégsem - de mégis« üzemmód. [...] Mintha mesebeli vagy történelmi kulisszákat mozgatna; mintha minden, ami történik írásaiban, valahol máshol történne.”1 Pedig a helyszínek, a környezet, az emberi kapcsolatrendszerek ismerősek lehetnek, de a vidék és ember, ember és ember együttélésének mozgatói már sokkal titokzatosabbak. N. Tóth Ildikó 1995-ös tanulmányában A veinhageni rózsabokrok novelláit egyesével is tárgyalja, a bevezetőben pedig a mesét hívja segítségül mint értelmezési lehetőséget: „Hiszen a mese természeténél fogva megszépíti, elviselhetővé teszi a világot, teret ad a csodáknak, a titkoknak .”2 Nem beszélve arról, hogy a mesében már gyakran az alaphelyzet is csodás esemény (vagy állapot), a környezet maga a lehetetlenség, tehát a csoda nem feltétlenül mozgatója, hanem közege a történéseknek. A mesék, legendák, mítoszok szereplői nem gondolkodnak azon, hogy ők most éppen egy csodában élnek, ám csodának, természetfölöttinek vagy éppen a gonosztól valónak élhetnek meg mindent, ami kizökkenti őket ebből. Az olvasó pedig akkor tud együtt érezni, együtt gondolkodni, együtt haladni a történet szereplőivel, ha a legképtelenebb eseményeket is természetesként tudja kezelni, ha örömmel fogadja el a szerző által felkínált játékszabályokat. Bombitz Attila Darvasi históriáiról, legendáiról és képregényeiről írott tanulmányában a lehetetlenség és a lehetséges közötti különbség feloldódásáról is ír: „Az írói műhelyben tehát minden »lehetséges« történés, annak problematizálásával egyetemben, elbeszélhetővé lesz, és ami elbeszélhető- vé vált, azt már csak az olvasóval szemben kell biztosítani, támadhatatlanná tenni.”3 16
