Irodalmi Szemle, 2013
2013/11 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Pethő Anita: Kényelmetlen kirakós (Grendel Lajos Az utolsó reggelen című kötetéről)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK PETHŐ ANITA Kényelmetlen kirakós Lehetne akár játéknak is tekinteni, ahn- gyan Grendel Lajos Az utolsó reggelen című kisregényében az olvasó a jól ismert motívumokat csak mint egy kirakós játék néhány darabját kapja kézhez, amelyek helyét az összképben a hiányzó részeket hozzáképzelve kell megtalálnia. Mondhatnánk, az olvasás amúgy is egy kirakós játékhoz hasonlatos tevékenység, a szépirodalmi alkotások esetében pedig mindig nagy súlya volt annak, hogyan tölti ki az olvasó saját tapasztalataira támaszkodva az üres területeket. El lehet azzal is játszani, hogy a könyv olvasása során tulajdonképpen ugyanazt tapasztaljuk meg, mint a történet távolból érkező kulcsszereplője, Szmirnov, aki unokatestvére történetét szeretné megismerni, de aki számára valószínűleg csak kusza, széttöredezetett, összekeveredett történetelemek sora mindaz, amit a központi karakter, Noszlopy elmesél. Bárhonnan futunk is neki a problémának, végül mindig a lehetséges értelmezések körüli bizonytalanságba botlunk, ami a korábbi Grendel-elbeszélésekhez képest szokatlan mértékű, s már csak ezért is hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy ez esetben nem az olvasóval való posztmodern játszadozásról van szó, hanem sokkal inkább egy nem megfelelő mértékben átgondolt, kiforratlan koncepcióról. Úgy gondolom, alapvetően a kiindulási pont miatt áll bizonytalan lábakon az elbeszélés, erőltetettnek tűnik a motívum, ahogy egy távoli idegen, egy addig sosem látott, most is csak átutazóban lévő férfi magához hívatja a szállodába a főszereplőt, meséljen közös unokatestvérükről. Nem állnak biztos alapokon ennek az idegennek a motivációi, többszöri újráolvasás után is úgy tűnik, Grendel számára inkább csak alibiként szolgál ez a figura, hogy Noszlopy konfrontálódhasson az idegen- ségével. Utóbbi karaktere ellenben rengeteg ismerős motívumot hordoz magában. Egy középkorú agglegényről van szó, aki több Grendel-(anti)hőshöz hasonlóan a távolban élő egykori szerelmével levelezés útján tart kapcsolatot, aki bár korábban kiadót vezetett, most alkalmi bevételei vannak csupán, és albérletben lakik egy asszonynál. Megkeseredett, életunt figura, az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az értelmezést olyan szerkesztésbeli figyelmetlenségre utaló mondatok is nehezítik, mint például: „Mert ezen a reggelen, és főként kora délután, elhatározta, hogy öngyilkos lesz ötvenhárom és ötvenhat éves korában, mint a hajdaniak”, 8.) Unokatestvére, a vele egyidős Pityu, akiről Szmirnov hallani szeretne, nemrég agyvérzést kapott, amiből már soha nem fog felépülni. Ismerős lehet az olvasó számára az is, ahogyan Grendel a legközvetlenebb emberi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, családra, rokonságra és legfőképp a szerelmi viszonyokra. A két unokatestvér élete, habitusa teljesen eltér egymástól, olyannyira, hogy paradox módon ezért lehetnek mégis egymás tükörképei. Míg Noszlopy végül rá nem szánja magát az elköteleződésre (mert, ahogy 89
