Irodalmi Szemle, 2013
2013/11 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Gyürky Katalin: Sokszínű egységesség (a Visszatérés a Szojuzba. Válogatás az orosz minimalista prózából című kötetről)
lásáról” így nyilatkozott: „Soha nem jutott volna eszembe, hogy gyerekeknek írjak, ha nem teszik teljesen lehetetlenné, hogy megéljek a felnőtt műveimből” (91.). Ebből a szempontból válik rendkívül érdekessé Dmitrij Prigov művészete, aki a többi szerzővel ellentétben nem menekül a mesék világába, hanem a mesei elemeket, fordulatokat nagyon is tudatosan építi be azokba a felnőtteknek szóló szövegeibe, amelyek legtöbbször a szovjethatalom lényegét és a szovjet nyárspolgár ideológiával megfertőzött gondolkodásmódját kívánják láttatni. A jól ismert Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog szólamot figurázza ki például abban a Lazo tábornokról szóló, Örökké él című történetében, ahol a harmincmilliós kínai horda ellen kell megvédeni a szovjet hazát, s ahol egy-egy kínai ügynök háromszori!) próbálja megölni Lenint, s ahol Lazót is három próbának vetik alá. Lazo a három próbát a „Minden élet Leninben van” (Gábor Sámuel fordítása) kiáltással éli túl, s amikor sikerül végezni vele, mellkasán továbbra is a „Lenin örökké él” szólam fénylik. Függetlenül attól, hogy addigra - negyedjére, vagyis a mesei hármasságot ezzel megtörve és némiképp ki is figurázva - Leninnel is sikerült a kínaiaknak leszámolniuk. A Vaszilij-sziget delegáltja című írás pedig Lenin és Nagyezsda Krupszkaja kapcsolatát helyezi groteszk látásmódba, amikor azt a király elé járuló gyönyörű, okos lány mesei sémájába illeszti bele. A lányt itt is három próbának vetik alá, természetesen ideológiai jellegű próbáknak, s miután az összes lány közül csak ő tud válaszolni a bonyolult, pártösszefüggéseket firtató kérdésre, csak ő tud a gyárba ÍZLÉSEK ÉS POFONOK röpiratot bejuttatni, s árulót leleplezni, méltó jutalma „Lenin keze” lesz. S Lenin és Krupszkaja frigyéről még az is kiderül, hogy bizony nem több és nem kevesebb, mint három fiuk született. De akár kiüresedett, érthetetlen nyelv, akár állatmese, akár groteszk elemekkel telített mese a forma, a nagy filozófiai koncepciótól mindegyik szerző - ha nem is feltétlenül tudatosan erre koncentrálva - tartózkodik. Ám az eddig bemutatott szerzőkön kívül szerepelnek a kötetben olyanok is, akiknél ez a tartózkodás jóval tudatosabb, akik az írásaikban már-már abból csinálnak filozófiát, hogy azokból még csak véletlenül se lehessen kihámozni mindent felülíró, nagy igazságokat, a lét kérdéseivel foglalkozó, átfogó elméleteket. Talán leginkább Danyiil Harmsz Találkozás című pár soros írásában összpontosul az az ítélkezést lehetetlenné tévő, távolságtartó magatartás, az a pusztán a hétköznapi tényekre koncentráló tömörség, amely a minimalisták filozófiamentességre irányuló törekvésének az alapja: „Egyszer egy ember szolgálatba indult, és útközben találkozott egy másik emberrel, aki lengyel zsúrkenyeret vett, és éppen hazafelé indult vele. Voltaképpen ez minden” (53., Gáti István fordítása). A puszta tényekre koncentrálás pedig azt is eredményezi, hogy bárkinek igaza lehet, illetve, hogy valójában senkinek sincs igaza. Például a Rehabilitáció című írás, amelyben egy sorozatgyilkos ecseteli saját elkövetett bűneit, arra példa, hogyha a tetteket az elkövető szemszögéből nézzük, nem nagyon tudunk vele vitatkozni. Vagyis Harmsz filozófiamentes írásmódjában, a jó és a rossz kategóriájának hiányában a jó és a rossz 87