Irodalmi Szemle, 2013

2013/1 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Angyal László: A kétnyelvűség kérdései (Bárczi Zsófia - Vančoné Kremmer Ildikó [szerk.]: Margó)

I Z L E S E K ÉS POFONOK

ben. Ritkább a szlovák nyelv, inkább a magyar és a latin dominál.

Polgár Anikó az antik költészet hagyományát vizsgálta a reneszánsz és a barokk időszakában. A Madách-díjas írónő kiemeli, hogy Ovidius a magyar fordítástörténet egyik kulcsfigurája. Kivételes eset, amikor ugyanannak a műnek több magyar fordítását is ismerjük. A moralizálás módszerében viszont már eltérések mutatkoznak: míg Gyöngyösinél ez nem explicit formájú, addig a Lévai Névtelennél ez a levelekhez hozzátoldott negyedik részben valósul meg. A Gyöngyösi-fordítás esetében a latin és a magyar szöveg párhuzamosan fut egymás mellett, míg ez a széphistória esetében nem mondható el. A reneszánsz fordításban a domesztikáció sokkal erőteljesebben érvényesül, mint a barokkban. Ez adódhat a reneszánsz szerző vallástörténeti tudásának hiányosságaiból is. Nem elhanyagolandó az sem, hogy koronként változik a domesztikáció és az integráció módszertani eszköztára is. Ezekre a különbségekre és hasonlóságokra kiválóan mutat rá a szerző, annak ellenére is, hogy a verstani megfelelésekről már kevesebbet tudunk meg.

Benyovszky Krisztián tanulmányában a krimifordítás rejtelmeibe vezet be bennünket. Kérdést szegez nekünk és önmagának is: vajon a jó detektívtörté- net esetében mennyire fontos a fordítás maga? Egyetérthetünk azzal a megállapításával, hogy a szemantikus olvasáskor nem zavaróak a szöveg esetleges nyelvi egyenetlenségei, hiszen az olvasó figyelme a cselekményre van „beállítva”. A bűntény megfejtése a szövegben működő jelrendszer kibontásában rejlik. Megválaszolja azon kérdést is, hogy a krimifordítónak milyen elvárásoknak kell eleget tennie. Egyetérthetünk azzal az érvelésével, hogy a fordítónak ügyelnie kell arra, hogy ne áruljon el többet, mint amit az eredeti előirányoz. Vigyáznia kell tehát arra, nehogy elszólja magát. A címadási szokások fontosak, hiszen a címek jelölő-helyettesítő és értelmező funkciót töltenek be. A következő regények fordításait elemzi: Lord Eggware Dies, Peril at End House, Death in the Clouds, Evil Under the Sun, Ten Little Niggers, Hickory, Dickory, Dock, Dumb Wittness. Benyovszky értelmezésében is fontos a cím, hiszen funkcióval bír az előrevetítés és az elváráskeltés terén is.

Németh Zoltán tanulmányában az „eredeti” és a „fordítás” határeseteit boncolgatja. Egyszerűbben fogalmazva, a kortárs magyar irodalomban nagyon sok az olyan szöveg, amely a „saját” és az „idegen”, valamint az „eredeti” és „átirat” közötti határokat próbálja fellazítani. Példaként hozza fel Csehy Zoltán Hárman az ágyban című fordításkötetét és az abban található Catullus-verseket. A saját és az idegen kontradiktórikus természete fedezhető fel Kovács András Ferenc Hazatérés Hellászból című verseskötetében is. Parti Nagy Lajos életművében is fontos ennek a kettősségnek a kontextusa. Összességében megállapítja, hogy három eset állhat föl: vagy az idegen szöveg fordítását saját neve alatt mint saját művét közli a szerző, vagy a forrásnyelvi szöveg alapján készített nem fordítás jellegű célnyelvi szövegnek a forrásnyelvi szöveg szerzői neve alatt

87