Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - OLVASÓ 2011/2012-9. - Polgár Anikó: Antigoné szúrós tekintete (tanulmány)
84 Polgár Anikó további pedig a női kórusról. Mivel a tragédiákban nagyon gyakran egy ház szolgáltatja a hátteret, a házból kilépő asszonyok általában nem mennek messzire a bejárattól, tehát tulajdonképpen még az otthoni környezeten belül mozognak. Ha a nők a görög tragédiában mégis elhagyják a házat, az általában áldozatbemutatás céljából történik, a nők vallási kötelességeinek megfelelően. Ha a nők egy családtag haláláért akarnak bosszút állni, mint például Elektra vagy Hekabé Euripidész azonos című tragédiájában, túllépik a nőknek megszabott kereteket, és férfiként viselkednek. A női kar viszont általában szabadon mozog, hiszen a tragédiák, bár a korabeli görög társadalomról sok mindent elárulnak, mégis egy fiktív világban, a héroszok idejében játszódnak (ennek egyik jele, hogy az istenek sűrűn beavatkoznak a halandók ügyeibe), s ennek megfelelően bizonyos tekintetben a nők életére is más szabályok vonatkoznak. A megfontolt, szeretteiért halni is kész hősnő típusa - melynek fő képviselője Szophoklész Antigonéja, Euripidész Iphigeneiája és Alkésztisze - mellett a nők negatív tulajdonságai, szeretteiket halálba döntő szenvedélyei is bemutatásra kerülnek a görög tragédiában. A gyermekgyilkos Médeia, a mostohafiába beleszerető, majd azt az apjánál hamisan bevádoló Phaidra, a férjét féltékenységből öntudatlanul megölő Déianeira, a bosszúból ellensége gyerekeit elpusztító Hekabé, a férjét megölő Klütaimnésztra, a testvérét anyagyilkosságra buzdító Élektra alakjainak kidolgozása nem csupán a női, hanem általában az emberi szenvedélyek romboló hatását mutatja. A komédiában megjelenik a komikum egyik ősi forrása, a férfi-női szerepek megcserélése: Arisztophanész Nők ünnepe című darabjában nemcsak a drámaíró Agathon öltözik női ruhába, hogy jobban bele tudja magát élni a női szerepekbe, hanem a nőellenességgel vádolt Euripidész is, aki így próbálja kitudni, mit terveznek ellene a csak nők részvételével zajló Démétér-ünnepen, a Theszmophorián. Az antik tragédiahősök egyik tipikus vétsége a mérték megsértése, az emberi felfuvalkodottság (a hübrisz), melynek során az ember az istenekkel akar egyenrangúvá válni. Jó példa erre Euripidész Bakkhánsnők című darabja, melynek főhőse, Pentheusz szükségszerűen elbukik, hiszen Dionüszosz istennel mer szembeszállni. Szophoklész Oidipusza mintapéldája annak a hősnek, aki nem bűnös szándékkal követ el vétséget: miközben éppen menekülni szeretne előre kiszabott sorsa elől, tudtán kívül keveredik a legszömyübb bűnökbe. Önvédelemből megöl egy idegent, akiről csak jóval később derül ki, hogy a saját vér szerinti apja (hiszen a ko- rinthoszi király, akit apjának hitt, csak nevelőapja volt), megfejt egy rejtvényt, megmentve ezzel Théba városát a Szphinxtől, s elnyeri az özvegy királynő kezét, akiről szintén csak jóval később, már közös gyermekeik megszületése után derül ki, hogy a saját vér szerinti anyja. Tragikus hős azonban Antigoné is, pedig ő Oidipusszal ellentétben tudatosan cselekszik, vállalva tettei következményeit, s tettét erkölcsi szempontból a nézők is helyesnek ítélik. Szophoklész Antigonéjában azonban nem a főhős, hanem a temetést betiltó, saját igazához rögeszmésen ragaszkodó Kreón követ el vétséget. A tragikus kathcirszisz, a tragédia általi megtisztulás létrejöttének egyik fontos eleme a vétség felismerése: Kreón is kénytelen végül elismerni, hogy
