Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Vladimír Holan: Táncolnak...; Hogyha majd; Négysoros; Végakaratomhoz; Tarló; Elhibázás; Élet (versek, Varga Imre fordításában)
Irodalmi szemle t VLADIMÍR HOLAN* Táncolnak... Táncolnak fölöttem, hangosan szól a szving... Díilöngő vendégek, egyikük tán kiment. Kopogó félcipők... Valaki épp koccint: hát, carpe diem\ Tán igazuk is van. Megszólal a valcer... Míg én a földszinten árnyam elől szöktem, tűnődve, hogy fogom, mert napom meddőn maradt el, carpere noctem... Hogyha majd i Hogyha majd megittam utolsó kortyomat, a bor még odasúg: „Megtörtént. Épp jókor. Szeretett, akár az esthajnalcsillagot, lehettem csiger én, vagy éppen hogy óbor. Miközben a lelke magasban bolyongott, fényemet elfedték a felhőcafatok... Kínomban sírtam, míg ő sírva mosolygott... Itt fekszik egyedül... Teste vén és aszott.” II Hogyha majd kihörpint utolsó poharam, azt kérdem keserűn: „Hol az új, a teli? Esthajnalcsillagom, palackom odavan, a sötét némaság szavaim mind elfedi.” Vladimír Ilolan (1905-1980) a 20. század egyik legjelentősebb cseh költője, műfordítója. Versei talányosak, meditatívak, spirituálisak; az élet tragikusságát tudatosítok, ugyanakkor hedonisták, gyakori kultúrtörténeti utalásokkal. Kortársa, Josef Hora szó-alkimistának nevezi. E versek újrafordítások, újraközelítések, beleköltözések Holan dalaiba. V. I. megj.
