Irodalmi Szemle, 2012

2012/10 - ODA-VISSZA - Tóth László: Vonások - írás és emlékezet, avagy Mit tettünk s mit tehetünk, Irodalom és emlékezet (esszék)

80

Tóth László

kollektív emlékezetbe. Nos, történelmünknek s kisebbségtörténetünknek ezen 1945-1948 közti szakaszát illetően már jócskán túl vagyunk a kérdéses bibliai időn, „kritikus küszöbön”. A kérdés: mit sikerült, mit tudtunk ezen „emlékezetes”, illetve „tényszerű” múltunkból önképünk és önmegjelenítésünk részévé tenni, s ha még adósságaink vannak e téren, mi az, amit még megtehetünk. E kérdésre hál’ istennek egyelőre még mindig sokféle válasz létezik; a magam részéről - szűkebben vett tárgyamat tekintve - azzal zárnám morfondírozásomat, hogy közösségi emlékezetünk és tapasztalataink bővítéséhez, (ön)értékelésünk hitelesebbé tételéhez továbbra sem adhatjuk fel ama törekvésünket, hogy a korszak írásos dokumentumai, úgymond írásos emlékezete segítségével meghosszabbítsuk, megőrizzük és kiterjesszük vizsgálatunk korszakának „élő emlékezetét”.

(D szerdahely, 120426)

Irodalom és emlékezet

Hozzászólás gyanánt: futamok egy másik tanácskozáshoz

Többszörösen is hálátlan feladat előtt állok, amikor a második világhábprú utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalmi szervezkedések kezdeteiről készülök írni. Először is, mert olyasvalamiről kell beszélnem, s rögtön kétszeres megközelítésben, aminek, akárhonnan nézem, pont az ellenkezője igaz, illetve, ami - mármint (cseh)szlo- vákiai magyar irodalom - egyszerre van is, meg nincs is: ha egy oldalról veszem - van, ha más oldalról - nincs.

De kezdjem az elején: a tyúknál és a tojásnál. Mi volt előbb? Persze, a tyúk. De lehet, hogy a tojás? Bár tulajdonképpen mindegy, melyik válaszlehetőségre szavazok, mert itt, e mi kis stabilizációnkban, rögtön látni fogjuk: pont fordítva volt. Az ember ugyanis okkal-joggal véli, főleg ha történetisége felől közelít valamihez, hogy egy-egy irodalmi mű létrejöttéhez elsősorban író szükségeltetik, egy-egy iro- dalom(rész) kialakulásához mindenekelőtt írók kellenek. S az irodalmi élet kialakulását is ugyanez a sorrend kell megelőzze. Itt azonban ez - (cseh)szlovákiai magyar térfélen -, 1948 után, messze nem volt így, ahol sikerült rácáfolni - rá kellett cáfolni? — minden természetes logikára.

A történelmi előzményeket mindnyájan ismerjük, ezért nem is pazarolnám rájuk a papírt és az időt. Csupán a tényt említem: anno, az 1950-es évek legelején, errefelé írók híján sem okozott semmi gondot (csehszlovákiai magyar) irodalomról beszélnünk, s korábban voltak itt - e Pozsonytól Nagykaposig húzódó, száz kilométernél keskenyebb sávban - irodalmi vitáink, sőt előbb volt/lehetett irodalmi életünk, semmint íróink, irodalmi müveink lettek volna, semmint az itteni magyar szerzők tolla alatt irodalom született volna. Többször idéztem már Duba Gyula idevágó sorait, hadd tegyem meg most is: „...irodalom akkor születik, amikor egy nyelvközösség társadalma tudatosítja, hogy van, létezik. [...] Nálunk ennek a tu-