Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - ODA-VISSZA - Tóth László: Vonások - írás és emlékezet, avagy Mit tettünk s mit tehetünk, Irodalom és emlékezet (esszék)
Vonások 77 zai müvekkel (Szabó Gyula, Garai István, Kossányi József, Kövesdi László, Csulák Mihály, Holbay - akkor még Hlavicska - László, Szőke István verseivel, Jócsik Lajos elbeszélő költeményével, Darkó István tárcanovellájával, Hubik István elbeszéléseivel, Ölvedi László és Forgách Géza naplófeljegyzéseivel, Szőke István és Décsy Gyula művészeti-bölcseleti fejtegetéseivel, Sas Andornak a szlovákiai zsidók második világháború alatti sorsát feldolgozó monográfiájával, s lehetne még folytathatni egy darabig a sort). S akkor még nem beszéltünk azokról a paraszt- és autodidakta költőkről (Duba Lajosról, Czímer Péter alias Tipary Lászlóról, Nagy Lajosról, Nagy Béláról, Medgyesi Lászlóról, Danajka Lajosról, Kaiser Istvánról s másokról), akikben a szenvedések, fájdalmak magasnyomása hozta felszínre a verset - többüknél egész kötetnyire rúgó mennyiségben, másoknál csak néhány opus erejéig -, továbbá nem szóltunk a korra igen jellemző folklorizáló, illetve folklori- zálódott, szájhagyomány útján terjedő verses szövegekről és rögtönzésekről, valamint egyéb, az irodalmi hagyományból újraéledt műfajok - veszedeleménekek, krónikásdalok, hírversek, s ezek különböző, sokszor egymástól távol eső országrészekben, vagy éppen csehországi deportáltak, illetve Magyarországra telepítettek körében párhuzamosan felbukkanó variánsai - megjelenéséről sem. Nem mellesleg megjegyzendő, hogy ezek a lírai müvek és kezdemények sokszor az 1950-es évek ún. alapozó irodalmának verses förmedvényeit magasan meghaladó színvonalukkal arra utalnak, amit korábban Zalabai Zsigmond, legutóbb pedig B. Kovács István ál- lapitott meg, tudniillik hogy az adott korszak mindenképpen a csehszlovákiai magyarság közösségének egy olyan - utolsó - erős közösségi élményét jelentette, „amelynek alkotásai megindultak a folklorizálódás útján”. De van még az ugyancsak a levél- és naplóirodalom válfajába tartozó, tárgyszerűen leíró vagy erősen expresz- szív, sok esetben irodalmi értékű szövegekkel megnyilvánuló, bőven termő műfaja is, továbbá színvonalas köteteket tölthetnének meg azok a publicisztikák (megint csak Szalatnai vagy Peéry Rezső mellett többek között Vass László, Kovács Endre, Décsy Gyula, Dobossy László, Dobossy Imre, Pozsonyi Anna s mások tollából, de találunk ilyen, külön névvel nem jelzett újságírói megnyilatkozást a Csehszlovákiai Magyar Demokrata Népi Szövetség kőnyomatosaiban, szamizdatjaiban: az Észak Szavában és a Gyepű Hangjában), melyek szerzői az adott, 1945-1948 közötti időszakban még nyugodtan tekinthetők egy virtuális csehszlovákiai magyar irodalmi és szellemi közösség alkotóinak. Külön csoportot képeznek mindemellett a kor ma már úgy-ahogy, bár még mindig nem teljes mélységében és kiterjedésében ismert csehszlovákiai magyar szellemi-értelmiségi ellenállásának írásos dokumentumai, a különböző indíttatású és hangolásé, figyelemfelkeltő beszámolók, helyzetjelentések és -értékelések, memorandumok és politikai-szakmai elemzések. Mindent összevetve: amikor ilyen irányú munkámat az 1980-as és 1990-es évek fordulóján elkezdtem, illetve amikor annak első összegezéseit az évtized első felében elkészítettem, szinte teljesen jelzőkarók nélküli, majdhogynem járatlan s szaktörténelmi összefoglalók által sem kellőképpen megvilágított úton kellett ha
