Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Tözsér Árpád: Minerva Bélvatán (naplójegyzetek)
44 Tőzsér Árpád natban egy idegen férfi, láthatóan külföldi, is leroskadt egy padra, itt, nem messze tőlem. A felesége és lánya támogatta eddig. A férfi inkább összeesett, mint leroskadt, aztán elomlott a pádon. Az asszony vörös hajú, vállán, nyakán, arcán vörös szeplők, írnek látszik, angolul beszél a férfihez, törölgeti a homlokát. A legszívesebben én is hanyatt vágnám magamat, s fel sem kelnék többet. 14,40. Sántítok, mindkét lábamra, a kimerültségtől. Elvánszorogtam Arany János szobrához (földig csüng a bajusza, mintha ő is borzasztóan fáradt volna), bal oldalán Toldi (egyáltalán nem Toldi-, inkább Tar Lőrinc-formájú vitéz), a jobb oldalán Rozgonyi Piroska. Gyönyörű szép nő, fiatal, bátor, erőtől kicsattanó, vértől, tejtől áradó. Olyan fenség van benne, amilyen csak műalkotásban lehet. Elhomályosítja magát Aranyt, el a közhelyes, buzogányos Toldit is. Addig néztem, míg végül megkönnyeztem. Mintha húgom, lányom, anyám, ősanyám egyszerre volna e gyönyörű kődarab. íme, a kollektív emlékezet a gyakorlatban! 18,20. Kossuth tér, József Attila-szobor. Valaki lekaparta a „József’ nevet, s maradt az „Attila”. Szegény, sovány József Attila mint Atilla, az isten ostora! Kicsit zsenáns. Háromszor körüljárom a szobrot, míg megtalálom a nevet és három-négy méterrel odább a szoborhoz tartozó föliratot: „Mintha szívemből folyt volna tova, / Zavaros, nagy és bölcs volt a Duna.” Hát most aztán valóban zavaros is, nagy is a folyó, de hogy bölcs lenne...?! Az egész Bécs-Budapest-szakasz árad, Pozsonynál állítólag már tízméteres a vízállás, a partok víz alatt vannak. Haza sem tudok menni. - Egy idősebb házaspár ül a szobor mellett, a férfi gyanúsan méreget, mintha attól tartana, fel akarom robbantani a kajla kalapú „isten ostorát”. Hogy kifejezésre juttassam idegenségemet, franciául kérdezem őket: Ki ez? Nem látok rajta nevet. A férfi tört franciasággal: József Attila, nagy magyar költő. - Megyek tovább. A Károlyi Mihály-szobomál egy magas, vékony lány szólít meg: Nem fényképezne le bennünket a szobornál? (Idősebb nő áll mellette.) Dehogynem! - mondom. Két oldalról megölelik a szobrot. Csak nem rokonuk? - kérdezem őket ízes magyarsággal. Maga — mutatok a hosszú, sovány lányra - lehetne akár az unokája is Károlyinak, erősen fonnázza. Az előbbi idős házaspár, a József Attila-szobortól közben éppen odaér hozzánk. Hallják, hogy nem vagyok francia turista, megvetően néznek rám. Le vagyok leplezve. Könnyebb utolérni, kit is? Egyszerre vagyok az egész szólás: hazug is, kutya is, sánta is. De azért fel a fejjel, kicsiben minden megvolt: Tokaj, könyvesboltok, mozik, szobrok, árvíz, parlamentnézés - mehetek haza. Pozsony, augusztus 23. Budapesten a tévé nem mutatta, hogy itt, Pozsonyban, mikor a Duna tetőzött (9,91 méternél), az egyetem parkolóját teljesen elöntötte az ár. Ma bent ebédeltem a menzán, s láttam, hogy az autók körül még mindig bokáig ér a latyak, a környéket tűzoltóautók fertőtlenítik. Ha egy nappal tovább tart az esőzés, a víz bement volna a főépületbe, sőt a belvárosba is. Az elkészített homokzsákokat még most is látni. A fele sem volt tréfa! De ma már hét ágra süt a nap, az utak szárazak, a szombati Népszabadságban megjelent a Hja, azt nem ki, hanem le című
