Irodalmi Szemle, 2012

2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Tözsér Árpád: Minerva Bélvatán (naplójegyzetek)

TŐZSÉR ÁRPÁD

Minerva Bélvatán

Naplójegyzetek 2002-ből

Pozsony, 2002. június 14. Gadamer mondta a halála előtt, Bacsó Bélának, százkét évesen: „Tudja, engem itt felejtettek, ezért lehetőségem nyílik arra, hogy megszerkesszem életművemet, levéve a fáradságos terhet másokról.” Rossz a logika: valakinek az életművét bárki utód megszerkesztheti, csak maga a szerző nem. Az utókor ugyanis nemcsak szerkeszt, hanem mindenek előtt átértelmez, magához alakít. Ezzel ad a műnek új életet. Az idős ember viszont nemcsak a korból, de feltehetően már a saját életéből is kiesik kicsit (s ez alól feltehetően Gadamer sem volt kivétel), s ha átértelmez, nem aktualizál, hanem anakronizál, nem a holnap nézőpontjából értelmezi a tegnapot, hanem a tegnap természete szerint rendezi a mát is.

Június 15. Végre, huszonnégy éves késéssel elolvastam Lengyel Péter Cseréptörését. A regény 1978-ban jelent meg, egy évvel megelőzte az 1979-es Termelési-regényt és A halál kilovagol Perzsiábáit (mellesleg az én privát kis áttörésem is 1979- ben kezdődik, akkor jelenik meg a Genezis című, már a Mittel-ciklus és az ún. esz- széverseim felé mutató gyűjteményem), de a „Péterek” korában valahogy nem tudtam rászedni magam a legidősebb és legelőször jelentkező „Péter” (Lengyel Péter 1939-ben született) jégtörő könyvének az elolvasására. Pontosabban: nem jó helyen kezdtem az olvasását, rossz szokásomhoz híven a végén, az utolsó fejezetnél ütöttem föl a könyvet, s valahogy olcsó fogásnak találtam, hogy Bárán János, a mű hőse, aki kitartóan keresi a második világháborúban odaveszett apja életének dokumentumait és emlékeit, végül, mikor együtt vannak az adatok, képzeletében simán megalkotja magának a tovább élő idősebb Báránt, aztán kiegyezik a világgal is, és kiegyensúlyozott lélekkel él, míg meg nem hal. S rátett egy lapáttal a kiábrándulásomra Heller Ágnes is, aki 1996-ban, egy előadásában azt bizonygatta, hogy Lengyel „zsidótlanítja” a müvét, a történet elbeszélője nem mondja el, hogy a keresett apa munkaszolgálatos volt és zsidó, sőt úgy mesél, mintha mindezt nem is tudná, azaz „végig ködösít”, s így a regény sokat veszt a hatásából és hiteléből. Nem érti Heller, hogy miért nem „önreprezentációt”, s miért „heteroreprezentációt” művel egy úgymond „zsidó” szerző. (Én a 2000 c. folyóiratban olvastam az előadás szövegét, 1997-ben.) Hát még ez is!, gondoltam akkor, s Heller Ágnes fejtegetéseinek megelőlegezve a hitelt, még inkább elment a kedvem a könyvtől. Aztán most, az interneten szörfözgetve rábukkantam Kis Pintér Imre Cseréptörés-recenziójára, amely az Élet és Irodalomban jelent meg, 1978. szeptember 9-én, tehát csaknem egyidős magával a tárgyalt művel. Kis Pintér akkor még nem olvashatta Heller Ágnes írását, nem olvashatott semmit a Cseréptörésrö\, szűz szemmel nézett és látott, és a felfedezők rácsodálkozásával mondta el, hogy „Lengyel szuverén író, súlyos