Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: Halk szavát ma is hallani - Látni, amit nem léltunk; Nincs mód nem menni, ahova te küldték A szakrális haza; Hajamnál fogva elcipelt a tengerig (kisesszék)
Halk szaval ma is hallani 33 gadja el, várja cl, kívánja meg, hogy testvéri nyelvek a maguk szelleme szerint nevezzék meg ugyanígy ugyanazokat a hegyeket és óceánokat, csillagokat és fogalmakat. Soha még nyelvet nem csorbított az, ha másik nyelv másként szólította meg a futó hullámokat vagy a röppenő madarakat. De érzelmi testvériségbe hoznak nyelvek - minden nyelv testvére a másiknak - közös folyókat, városokat, hegyeket éppen azáltal, hogy a maguk törvényei szerint adnak nevet nekik.” Ezért bármely nyelv fenyegetése, üldözése, csonkítása, kirekesztése, kisebbítése bűnnek: testvérfenyegetésnek, testvérüldözésnek, testvércsonkításnak, testvérkirekesztésnek, testvérkisebbítésnek minősül. Hajamnál fogva elcipelt a tengerig Az emberi szívre kezdettől fogva rábízatott, hogy az egyre magasabbra emelkedő időtlenségben a „szentségeket” leikébe rejtse, megőrizze és visszaálmodja. Ezen „visszaálmodásaim egyike - tudva: minden felejt, csak a nyelv nem -, hogy soha nem szabad önmagam, a nemzetem, mások, a világ, a lét és Isten ellen fordulnom; hogy soha ne kevélykedjem se kicsinyek, se nagyok előtt, hanem sokkal inkább - csukott szememben az égbolttal - megfogadjam, hogy örökké szeretni fogom a teremtést. Másik „visszaálmodásom”: megtérni az örök hazába - az anyanyelvbe és a bölcsőhelyre, amely ringatott, felnevelt s univerzumával megtanított tisztelni és megnevezni az egeket hátán cipelő hangyát, éppúgy, mint az Isten műveit fürdető emberi könnycseppeket. A gyermekkor mozdulatlan égboltja alól indulunk világgá mindannyian, hogy aztán életünk során - egyik versemet parafrazálva - a léten ütött tűhegynyi lyukon át meghalljuk és őrizzük múltunknak és jövőnknek pár születő szavát, s megtapasztaljuk, hogy mindegyik véres és síró, mint a csecsemő, éppúgy, mint bármi, ami földi életünkben kínnal fényre jő. Mégis, e kínnal fényre jött szavakból épül az az Út, amelyen járnunk adatik, s ez az Út nem egyéb, mint a Lét, s végső soron ez a Lét mi magunk vagyunk. Amikor még kicsi emberke, a mindenség öntudatlan és boldog mása voltam, gyakran kapaszkodtam fel a szülőfalum, Szentes Árpád-kori temploma fölé emelkedő sziklás Lingóra, melynek lejtőin földbe gyökerező, behemót andezitállatok és szelíd juhnyájak legeltek, s amelynek hasadékaiban az Isten lakott, fölötte pedig reggelente vörös rózsaként nyílott ki az égen a magasság Titánja, a Nap. E sziklafalakról a Kárpátok északkeleten kéklő gerinceit is látni lehetett, nyugat felé pedig a Tokaji-hegységet, melynek tövében ring a magyar nyelv bölcsője, Széphalom, s annak rétségein túl fekszik Borsi, ahol - Kölcseyt idézve - „Zrínyi Ilona Rákóczi Ferencet szülte, és Sátoraljaújhely, ahol legelébb prédikáltatott a Luther tudománya az egész Hazában”. Keletre meg a néhai Rákóczi-útja vezet a Lorántffyak Király- helmece és Zrínyi Ilona Munkácsa felé.
