Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Kitágult nap 9 — ,, Hemzseg bennem a sok ellentmondás A nemlét felé; Vasárnap; Párhuzam (naplójegyzetek)
26 Gál Sándor és az Emberiség evolúciója teljességgel párhuzamos folyamatnak is tekinthető. Az egészben csupán annyi a gond, hogy ezt a fölvetést ugyanúgy nem lehet bizonyítani, akár a többi idevonatkozó emberi elgondolást vagy teóriát sem. Az tűnik a legjobb döntésnek - vagy megoldásnak? ha nem foglalkozunk vele. Különben ragyogó májusi telihold van, amely inkább a hétköznapi cselekvést kívánja, nem a lehetséges és a nem lehetséges összebékítését. Bár - ki tudja? 3 Egész nap, mintha kalapácsütések visszhangja: a „folytatni, folytatni!” zuhogott egyvégtében bennem. Holott éppen a folytatás önmaga vált szinte megoldhatatlanná. Sem fizikailag, sem szellemileg nem voltam - most sem vagyok - használható állapotban. Hogy miért? A kérdéssel valójában már nem érdemes foglalkozni, hiszen pontosan tudom a választ - ám az is lehetséges, hogy ezt csak hiszem, és semmi sincs úgy, ahogy azt én gondolom. Nagyon elfárasztanak a napok mostanában. így mindaz, amit érdemes volna megörökíteni - amit meg kellene örökíteni, mert megőrzésre érdemes -, nem válik használható valósággá. Mintha évtizedeim terhei - egykori vállalásaim - most bosz- szulnák meg egykori felelőtlenségeimet?... Minden porcikám sajog, számat, nyelvemet égeti a fel-feltörő epe... Nem, nem folytatom. Ezt nem! Majd holnap, vagy azután. Egészen elképesztő, hogy mit képes elviselni az ember. Elsősorban is - önmagát. .. S hogy ezt még le is írja. Hogy ezt még le is írom. Elképzelhető, hogy a halál sem pihenés?! Vasárnap Vasárnap van, amivel nem tudok mit kezdeni. De ebben a pillanatban ennek nincs gyakorlati jelentősége. A lényeg, hogy a napok óta bennem lévő tétovaságot legyőzzem, vagy legalább visszaszorítsam, s értelmessé változtassam újra az időmet. Mert a tétlenség a legkegyetlenebb önpusztításhoz vezet: elhiteti, hogy alkalmatlanná váltam a folyamatos munkára. Tény, hogy nincsenek valami jó és nyugodt napjaim az utóbbi időben, de ott még azért nem tartok, hogy mindent föladjak. A romosodó szervezet tartópillére nem a csont, hanem a szellem, s az utóbbi még képes a fölemelkedésre, ha az előbbi tartóváz be- vagy leomlik... Mindig csak egy nappalt kell túlélnem, s mindig csak egy hajnalt kell kivárnom! Ilyen egyszerű az egész. Még a ritmusa is érezhető, mint egy igazi költeménynek. Jó, hogy a tegnap estétől elértem idáig.
