Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Szalay Zoltán: „Nekem ezekkel a kis történetekkel kell bíbelődnöm ” (beszélgetés Darvasi Ferenccel)
16 Szalay Zoltán kötet rövidmondatos szövegeiben, valamint a többségében teljességgel hétköznapi és/vagy perifériára szomlt emberek gondolkodásának a megjelenítésében.-Ezek a szövegek a szociális érzékenység és az egyén problémáinak a vizsgálata között ingadoznak. Egyrészt mindig jelen van bennük bizonyos szociális figyelem, másrészt ez az egyének szintjén jelenik meg, nem szélesebb társadalmi összefüggésekben. Nagyobb képletek nem rajzolódnak ki, inkább mindig magéival az egyénnel szembesülünk. Eközben érdekes önironikus motívum, amikor az utolsó novella, a Hungária elbeszélője azt mondja: „A művészet erejével gyógyítani a szociális sebeket, még mit nem... ” Te hogy látod, melyik irányba mozdulnak el inkább ezek a szövegek: a szociális érzékenység vagy az egyén vizsgálata felé? — Szerintem mindkettő benne van. Eleinte inkább a szocio felé hajló szövegeket írtam, később inkább egyénközpontúakat, de szerintem a kötetben ez a kettő nagyjából egyensúlyba kerül. Próbáltam arra törekedni, hogy ha szociotörténeteket írok is, azok ne csak társadalmi látleletek legyenek, mert arra ott van egy tudomány, a szociológia. Érdekelnek a szociális vonatkozások, érdekel a periféria, a nyomor, de mindig az egyénen keresztül. Nem nagyon hiszem, hogy el tudnám mesélni egy nagyobb közösség történetét, az sem biztos, hogy az ilyesmi egyáltalán érdekelne.- Ami mindenesetre nagyon szembetűnő, hogy nem riadsz vissza azoktól a komoly társadalmi kérdésektől, amelyek nyilván mindannyiunkat foglalkoztatnak a hétköznapokban is. Ezek nagyon erős kontúrokkal rajzolódnak ki a kötetben, például a Meglepetés című novellában a rasszizmus vagy a Fordított nap címűben a romakérdés téma tizáléisa. Fontosnak tartod-e, hogy ezek a jelenségek felbukkanjanak a kortárs prózában, ki kell-e vonulni szerinted abból a bizonyos elefántcsonttoronyból? — Mindenkinek más a módszere, olyat semmiképp se mondanék, hogy ez egy kötelező feladat lenne az összes író számára. Ez alkati kérdés. Nekem fontos volt ezekről beszélni, talán fogok is még, de például kifejezetten politikailag korrekt módon írni szerintem nagyon kínos. Létezik ilyen irodalom is, vannak ilyen szerzők, de ezek a témák akkor tudnak igazán érdekesek lenni, ha a nem politikailag korrekt nézőpontokat mutatjuk meg. Fontos ezekről a problémákról beszélni, de nem szabad elfelejteni, hogy az irodalom nem tudja őket megoldani, az irodalomnak ez nem feladata. Az jó, ha egy ilyen szöveg nagyon felkavaró tud lenni, persze ezt a hatást csak akkor éri el, ha a mélyben rejtőző indulatokat felszínre hozza. Sok olyan novella van a kötetben, amelyekben gyomorforgató gondolkodású emberek beszélnek, a mélyből, indulatokkal. Fontosnak tartottam ezeket megmutatni, ezekről beszélni. Bár régóta vagyok kritikus, nincs annyira rálátásom, ez most mennyire van a magyar irodalomban vagy mennyire nincs, valószínűleg nem olyan erős ez a vonal, de én nem egyfajta hiánypótlásként kezdtem el ilyesmiket írni, hanem mert valamilyen módon megérintettek ezek a problémák.- Találkoztál-e már olyan olvasói reakciókkal, amelyekből láthattad, hogyan fogadják mások ezeket a nem mindig a politikai korrektség mentén megszólaló írásokat?
