Irodalmi Szemle, 2012

2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Tandori Dezső: Egy kis „ze n ón ”, avagy Az egzisztencialista szerialitás, avagy Szeriális egzisztencializmus (esszépróza)

Egy kis „ze n ón", avagy Az egzisztencialista szerialitás, avagy Szeriális egzisztencializmus

9

Mondom, ez szerialitásom. Csak sajnos egzisztencialista: mert minden megnyert nap egy elveszített... Micsoda?

1970 körül se tudtam, mikor írtam.

És most mit tudok?

Mit tudok, ráadásul, igencsak, és mit nemcsak? Igen, csak... nem, csak... igen... csak nem. Csak csaknem. Se. Mondani semmit senkinek. De ezt már mondtam.

Mit fogok mondani utolsó nap? Mit fogok akarni? Azzal, hogy nem apríttattam fel magam villamossal, pépesílcttem magam autóbusszal, megúsztam-e már, hogy hátha mégis? Hérakleitosz, mi a megúszás? Te mindent megúszol, mindent, távot, helybent, öröklétességet, sose-kétszeriséget. De ez a szerialitás: egy(-se).

nem vándormadár, s én sem vagyok az.

A vándorlás az élet útja.

Kedves utasaink, leszállunk. A halál állomásán.

Csatolódjanak be.

„Örökké be voltam csatolva valamibe”, kiáltok-e így, merek-e akkor is? „Én inkább kicsatolózom.”

Valamivel arrébb Kafka bajlódik szíjával? Á, nem. Csak nagyon hasonlít. Én is max. hasonlítani fogok akkor.

Lire a szerialitásban??

És nem segít, hogy sem verébkém