Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - SZEMLE - Takács Éva: A kiszolgáltatottság balladái (Potozky László: Áradás)
80 SZEMLE A kiszolgáltatottság balladái Potozky László Áradás című novelláskötetéről Potozky László Áradás című első kötetén végighúzódik az a feszültség, amelyet az írásokat összekötő szervező erő megnevezésének nehézsége okoz. Csak az utolsó novella elolvasása után tudunk olyan kijelentéseket tenni, amelyek az egyes részek olykor nagyon eltérő jellegétől függetlenül vonatkoztathatók a kötet egészére. Ehhez segítséget nyújtanak azok az íróelődök, akiknek munkásságára a szerző közvetlenül, vagy éppen írásainak atmoszférájával közvetetten utal. A címadó novellát például Franz Hodjaknak ajánlja, egy idézetet pedig Emest Hemingwaytől is kölcsönöz Vendégszeretet című müve mottójaként. A novellák sürítettsége és a szereplőket körbevevő légkör olykor Kafka, olykor pedig a már említett Hodjak vagy Bodor Ádám világára emlékeztet. Ezen elődök megidézése (azoknak rendszer-, illetve háborúellenességével együtt), a szerző szociális problémák iránti érzékenysége, valamint elbeszélésmódjának sajátosságai garantálják, hogy egy rendkívül összetett, sokszínű, változatos írói pálya kezdetének gyümölcsét tartja kezében az olvasó. Az alig több mint százoldalas könyv tizenkilenc novellát tartalmaz, ezek között van két és fél, de tizenöt oldal terjedelmű is. A szerző olykor meglehetősen szűkszavú; prózájának nyelve pontos, lényegre törő, tárgyilagos, ugyanakkor kifejezetten gördülékeny is. A szűkszavúság néhol olyan, majdhogynem „balladái” homályt eredményez az egyes történetek végkimenetelét illetően (amit az elbeszélés töredezettsége is erősít), amely már az érthetőség határait súrolja. Ilyen például A kutyafejű ember zárlata (36.), de az Apu szeme fénye (74.) is meglehetősen kétértelmű. A kötetben rendkívül jól működik az a fajta elbeszéléstechnika, amelyet az Elkésett virágok vagy a Szomszédok című novellákban alkalmaz a szerző. A két szálon futó, a cselekmények végkimenetelétől induló, s azt a másik szállal kifejtő elbeszélésmód jól irányítja a figyelmet. Például az Elkésett virágokban, azzal párhuzamosan, ahogy az édesapa holttestét kiásni igyekvő család elér a tetemig, megismerjük a haláleset történetét is (46-49). Az elbeszélésmódokra emellett jellemző az is, hogy általában egy kiemelt személy nézőpontjából látjuk az eseményeket, akinek a félelmein és kiszolgáltatottságán át tudjuk azokat értelmezni és akár értékelni is. Ez alól az Esettanulmány egy csapszerelésről című rövid novella képez kivételt, amely külön láttatja az apa és a kisgyermek nézőpontját, és ebből, valamint a kettejük - saját gondolataikat teljesen elfedő — párbeszédeiből állíthatjuk össze az ok-okozati összefüggéseket, amelyek elengedhetetlenek az interpretációhoz. Máshogy, de a kötet záró darabja, az Aluljáró sem illeszkedik a nézőpontról állítóttakhoz, hiszen ott már nem annyira egyértelmű, hogy épp kinek a szemszögéből látjuk a történéseket. A főszereplő iránti feltétlen empátiánk csak addig tart, amíg a gyermekek kiszolgáltatottságának bemutatása fel nem erősö
