Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett (emlékezés Ozsvald Árpádra)
Koszorú helyeit 67 Oszvald Árpád bársonyos forradalom után írt versei nem különböznek a korábbi években írt verseitől. Neki ugyanis nem kellett forgatnia a köpönyegét, legfeljebb a témaválasztás történelmi vonzatai módosultak, s megszűnt a fogalmazás burkolt, rejtőzködő jellege. Már a 20. század utolsó negyedére kialakultak Ozsvald formanyelvében a lírai karakter és versbeszéd végérvényes körvonalai, jellemző vonásai. A költő megtalálta azt a hangfekvést, amely tartósnak bizonyult, állandósult a versek dikciója, következetesen igazodik a gondolatritmushoz. Kialakult az a témakör, amelyben otthonosan mozog, amely rugalmasan igazodik a korihlet, a kiküzdött értékpozíció követelményeihez, ahol az értékhangsúlynak, az értékelő magatartásnak megfelelően változhat a költői frazeológia. Az alkotói pálya záró szakaszában megjelent kötetei, a Nincsenek szemtanúk (1992), a Mindenre emlékezni kell (1996) a formai-szemléleti megállapodottság jegyeit mutatják, de minkét kötetben sok a sötét szín, a lehangoltság, az enervált hang, a jövőtlenség nyomasztó légköre. A reménytelenség, a pesszimizmus, az elmúlás hangulata. A kor és a betegség kettős prése alatt szenvedő test és lélek visszaverődése ez, amikor már haldoklik a remény s csak az emlékezés ad erőt. Fejezzük be hát emlékezésünket és emlékeztetésünket Ozsvald Árpád költészetéről a költő szavaival, amelyek rezignáltságában is fennmaradt hitét bizonyítják: „A költő általában pesszimista. A legtöbbször azért ir verset, hogy a körülötte zajló világ sérelmeit, visszásságait kiöntse magából. Amikor ez megtörtént, megnyugszik, és újra hisz abban, hogy az ember természete megváltoztatható. A jó győz a rossz felett, mint a mesében. Hogy mit hoz a következő évezred, nem tudhatom, de pesszimizmusom mellett egy kicsikét hiszek az ember józanabb világlátásában is.” Ozsvald nem véletlenül adta utolsó, még életében megjelent kötetének az emlékezés létfontosságára utaló címet. Az emlékezés kezdettől fogva fontos szerepet kapott alkotóműhelyében. Az eleinte önmagára és környezetére vonatkozó emlékezés körei az idők folyamán kitágultak, s az egyéni problémák, tragédiák, morális kérdések mellett a széles hatókörű, mélyebb gondolati és társadalmi összefüggések is foglalkoztatták. Ez a „mindenre emlékezés” mélysége és sokszínűsége, térbeli és időbeli határtalansága éltette és élteti ma is Ozsvald Árpád üzenetét. Fogadjuk meg a tanácsát: valóban mindenre emlékezni kell. Értékeinkre különösen. Illusztráció Kosztolányi Dezső Mágia című, a békéscsabai Tevannál megjelent 1912-es verseskönyvének címlapjáról.