Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - ODA-VISSZA - Csicsay Alajos: Kétszáz éves dominanciaharcok Európa közepén - II. Miért nem lett jó hungarusnak lenni? (tanulmány Kovács Endréről)
Kétszáz éves dominanciaharcok Európa közepén 27 A szabadságharc bukásával dugába dőltek Kossuth(ék) mindenfajta tervei. Megvalósításuk helyett jöttek a megtorlások, persze leginkább a magyarokkal szemben. Az osztrák birodalom szerkezetét 1860-ban kezdték el új alapokra helyezni. Megindul a tárgyalás a császári udvar és a birodalom népei között. A nemzetek érdekeinek érvényesítéséért tüntetések sora szerveződik. 1861 januárjában a szlovák nemzeti gyűlés egy memorandumban fogalmazza meg kívánságait. 1867-ben megszületett a sokat emlegetett kiegyezés. A tárgyalás alapelveit Eötvös József fogalmazta meg már évekkel előbb. Elképzeléseit a polgári szabadságjogok érvényesitésére alapozta, gondolván, hogy ez által a nemzeti egyenjogúságra való igény elveszti jelentőségét. „Ahol minden ember - tekintet nélkül nemzetiségére - egyforma jogokkal bír, ott egyetlen nemzetet sem lehet úgy tekinteni, mint amelyet az állam különlegesjogokkal ruházott fel - a többiek rovására” (443.). Ki tudná jobban, mint mi, határon túli magyarok, hogy igenis lehet. A második világháború utáni nemzetállamok mind csak az egyéni - nem pedig a kollektív - jogok megadására voltak hajlandóak. Kollektív jogok nélkül viszont a nemzeti kisebbségek tagjai csak másodrendű polgárai lehetnek az államnak. Az 1867-es kiegyezés miatt a magyaron kívül minden nemzet elégedetlen volt, de leginkább a csehek voltak csalódottak. ,,...az[t] a cseh polgárságot], amely oly híven szolgálta a birodalmi eszmét, amely kiszolgálta a császárt 1848-ban, s amely joggal remélt jutalmat, [...] egyszerűen kihagyták a kiegyezési tárgyalásokból, [...] a dinasztia [...] kiszolgáltatta őket az osztrák liberális burzsoáziának, mellyel szemben éles konkurenciaharcot [vagyis dominanciaharcot - Cs. A.] vívott a cseh politikai vezetés” (450-451.). A magyarországi nemzetiségeket pedig a magyar kormány gondjaira bízták, amely pedig igy vélekedett: „.. .nagy jótétemény lesz az, ha ezeket a nem magyar népeket a magyar »oszthatatlan, egységes nemzet« tagjainak deklarálják. [...]- a magyar politikai nemzet tagjának lenni kiváltság, amit ki kell érdemelni, legyen büszke az, aki - az egykori nobilis Hungarus késői utódjaként - a magyar politikai nemzet tagjának számít” (463.). Nem lett rá büszke, illetve csak egy kis hányada, a behódolok. Ekkor veszi kezdetét a magyarosítási folyamat, melyhez valóban durva elnyomás társul, s egészen az első világháború kitöréséig tartott, tehát korántsem ezer évig, de tagadhatatlan, hogy volt. Hogy mi következett ezután? Egy időre szakadjunk el Kovács Endrétől, s a narrátor szerepét vegye át tőle Tomáš Garrigue Masaryk. (Folytatjuk)
