Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Tóth László: Vonások: Aki kilóg - A múzsáik gyermeke - Bettes szerint a világ... (kisesszék Lehocky TeTézről, Lacza Éváról, Bettes Istvánról)
Vonások Kl sítö hatások ellen. S amikor a csehszlovákiai magyar írótársai még a sematizmussal, s a személyi kultusz önkényuralmával sem néztek szembe, ő az egyeduralomra törő Julius Caesar környezetén mutatja be a hatalmi önkény tobzódása okozta emberi tragédiákat, tehetetlen vergődéseket. Harmincnyolc évesen jelent meg az első könyve (Foltok a napon, 1958), negyvenöt éves korában a második (Moloch, az Isten, 1965), vagyis - máig - az utolsó. Amikor a csehszlovákiai magyar iró legfőbb gondja még a nyelv, s a legnagyobb nehézséget a kifejezés görcse jelenti számára - az 1960-as években vagyunk -, az ő akkori nyelve ma is eleven, gazdag, beszéde szépen folyó, stílusa árnyalt - magyarán ő már akkor felkészült stiliszta volt, ő már akkor nagyon tudott magyarul. Hét esztendeje hosszú levelet kaptam tőle. Tudtam róla, hogy bírósági szakértőként, na meg persze írói érdeklődésből is foglalkozott - bármilyen bizarr is — kivégzéstörténettel, illetve a halál művelődés- történetével, s a halálról, meghalásról írandó könyvemhez kértem tőle segítséget, tanácsokat, szempontokat, irodalmat. Mivel azonban kéziratokkal teli „óriási plasztikzsákjában” - ez az ő kifejezése - eleve reménytelennek látta megtalálni bármely régi kéziratát, tanulmányát, helyette hat-nyolc flekkes szempontsoroló és forrásgazdag kisesszét rögtönzött - csak úgy, emlékezetből sorolva tucatjával műveket, neveket - a halál kultúrájáról, filozófiájáról. Levele végén még elmondta, hogy éppen a megbocsátás témakörével foglalkozik, s az az álláspontja, hogy nem lehet mindent megbocsátani, azaz hisz az in- femó létezésében. És minderről szakdolgozatot készül írni, amolyan vizsgafeladatként a katolikus hittudományi egyetemen, ahova nem sokkal korábban beiratkozott. Számoljunk csak. Hét éve ennek, most kilencvenkettő, tehát: nyolcvanöt évesen! Ismét valami, amiben kilóg közülünk: még nyolcvanöt évesen is a tanulás volt a legfőbb gondja. Mivel pedig, hívő létére, akad néhány olyan gondolata is, amely összeegyeztethetetlen a katolikus dogmával, ő a teológián a „fekete bárány”. Ráadásul van néhány liberális elveket valló, felvilágosult katolikus barátja Németországban, többek között a ma élő teológusok egyik legtekintélyesebbje, Hans Küng professzor is - a globalizáció esküdt ellenzője -, aki meghívta őt Tübingenbe saját szobrának avatóünnepségére. írónk azonban maradt, nem szereti az utazást, „én a vackomban szeretek legjobban - mondja -, körülágyazva könyveimmel. Ők nekem a drog, nem tudok meglenni nélkülük, a megszállottjuk vagyok”. Csak mellékesen jegyzem meg: akkor már harmadszor is megműtötték a szemét. Mit kívánhatnék - mit kívánhatnánk - ma a kilencvenkét éves Lehocky Te- réznek? Mindenekelőtt, hogy továbbra is őrizze meg egészségét, szellemi frissességét, hogy a könyvei pedig még sokáig őrizzék meg őt nekünk. Meg azt, hogy valamelyik kiadónknak eszébe jusson: adósságunk van vele szemben - a Moloch, az istent három elbeszélése irodalmunk nívós opusává teszi ma is. Talán a Madách-Po-
