Irodalmi Szemle, 2012

2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Tóth László: A hatodik érzék (esszé)

A hatodik érzék

45

tudta teljesen elnyomni a háttérben csendeskén dudorászó verset, dalt. Sőt, mindössze két év múltán, már nem is emlékszem e nap választási jelszavaira.

Csak a dalra, a versre.

Mert a magam választását azon a napon is azért én is megtartottam. Bezárkóztam a könyvtárszobámba, és levettem a polcaimról néhány verseskönyvet. A Versek Könyvét is például.

Mert én a verssel - s a versre - szavaztam azon az éven (is). És előkeresem iskolázatlan nagyapám egykori újságkivágatait a pozsonyi Új Szóból, hogy velük - s vele, nagyapámmal - ünnepelhessem a Költészet Napját.

S halkan motyogtam Máraival - bár egy más időben és más helyzetben írta, de példázata kísértetiesen időtálló: „Az eszelős zaj felveri magányod / Barlangod előtt nyögnek a sakálok / Bűzös nyál és frecskedő lepedék / Ronditja az írástudók kezét / Kereszténység! - rikoltják, - Haza! Fajta! / Két telt pofával lakmároznak rajta / És — úgy fáj, hogy nem mondod ki azóta -/ Szennyes szájukban jelszó Európa”.

Megvallom, mostanság már nekem is egyre kevésbé akaródzik kimozdulnom barlangomból. Ahová egyre kevesebbeknek van bejár(hat)ásuk már.

Mégis, kevesen is sokan vagyunk itt, s egyre inkább már csak korábbról; mégis, itt bent van - s lassan már csak idebent van -, ahol a vers is, az élhető, éltető világ. De, talán a költőknek, költészetnek is hála, mi kevesen is sokan vagyunk, s mert én is sokan vagyok.’

* Sokan vagyok - egyébként ez is Márai; egyik korai kisprózájának a címe ez, bár v. (még) ö.: Márk, 5, 9).