Irodalmi Szemle, 2012
2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Szalay Zoltán: Az utolsó látogatás (novella)
Az utolsó látogatás 27 szakérik, s akikkel nem nagyon lehet vacakolni. Igazán nem sok, de most ki kell hogy segítse, s aztán minden megváltozik, minden jóra fordul. Az ő szavai nem pattogtok szerteszét a lakásban, mint az anyjáéi, ezek nehéz, lomha szavak voltak, alighogy kiejtette őket a száján, úgy vágódtak a földre, mint a féltégla. Az anyja csak bámulta, az arca egyre komorabb, egyre sárgább lett. Nem tudta, hogy az anyja moccant meg, vagy ö maga kezdett-e el szédülni, de hirtelen ringatózás ragadta magával. Mintha abban a szédítően hatalmas babakocsiban feküdne, benne a nagy pirosságnak a mélyén. Az anyja felállt, és távolodni kezdett, majd becsapta maga mögött a fürdőszobaajtót, ő pedig támolyogva követte, az előszobába, s oü állt a nagy zöld szekrény előtt. Most már nem is olyan nagy, régebben mennyivel óriásibbnak tűnt, s mennyire titokzatosnak: mindig valami kincs került elő belőle, mindig onnan bújtak elő a legkülönfélébb meglepetések, társasjátékok vagy távirányítós autók, később meg, persze, a pénzecskék. Meg sem fordult a fejében, hogy ő valaha is kinyithatja azt a szekrényt, hiszen nem is engedelmeskedett volna az ajtaja az ő akaratának. Most azonban könnyedén kitárult, s. mintha valami hideg szél csapott volna ki belőle. Hirtelen zenét hallott, elsőre azt hitte, oda- bentről, a szekrény feneketlen mélyéről zeng a muzsika; aztán oldalra pillantott, s az ablakon keresztül megpillantott a szemben lévő bérház egyik ablakában egy sötét sziluettet, egy hegedűs férfi alakját. A hang megszakadt, a férfi leengedte a redőnyt, az alak eltűnt, majd újra felcsendült a zene, pergőn, mintha az ő pulzusa ritmusára szólna. Kapkodva túrta szét a szekrényben az egérrágta dobozkákat, az elsárgult magazinok kötegeit, az elnyűtt hálóingeket, mígnem a kezébe akadt valami bársonyos, amit olyan szenvedéllyel markolt meg, mintha egy finom női feneket markolna. Kitárta a markát a fény felé; odakint már eltűnt az a halvány napfény is, a nappaliban hunyorgó lámpa szerény megvilágításában azonban jól látta, mennyire kevéske, amit a markában tart. Felnyögött, mint egy beteg kutya, s olyan erővel csapta be a szekrényajtót, hogy az beszakadt a szekrénybe, nekiütődve közben a térdének. Elkáromkodta magát, majd sántítva bukott ki a lakásból, lebukdácsolt a lépcsőkön, s bevetődött a liftbe. A zsebét tapogatta, mintha valamit elhagyott volna, s az összefirkált tükörben kereste az arcát. Egyre mélyebbre süppedt valami ragacsos álomanyagba.
