Irodalmi Szemle, 2012
2012/6 - IRODALMI SZEMLE - Mészáros András: Egy megkésett kazuista irodalmi naplója címszavakban - Csoda; Kalap; Salomé; Semmi (esszék)
12 Mészáros András sa is Sabinához. Csak akkor kezd aktfotókat készíteni Sabináról, amikor már tisztázták egymás között a kalap eredetét. És Sabina is csak ekkor kap bátorságot a vet- kőzéshez. Mindketten, Tereza és Sabina is tudják, hogy a valódi meztelenség nem a fesztelenség, hanem az árnyékokat, tehát a másodlagosságot, az őszintétlenséget elutasító intimitás kísérője. Salomé „És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked. És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha az országom felét is” (Márk, 6. 22—23.). Hihető történet. Alighanem nehezen rekonstruálható utólag, hogy vajon a fátylak alól kivillanó fiatal női test vonaglása, a rafinált erotika vagy pedig Salomé mindenkit lenyűgöző tánctudása volt-e az, ami Heródest arra bírta, hogy bármit megadjon ezért az élményért? Az írás azt rögzítette, hogy Heródes a tánc hatása alá került. Nem maradt ezzel egyedül sem a maga korában, s napjainkban sem maradt volna egyedül. A tánc mindenkor több volt, mint koordinált és koreografált mozgássor. A tánc egyszerre a tér és az idő művészete. A tér a szobrászattal, az idő a zenével köti össze. Ugyanakkor - némi pátosszal élve - a táncban a test visszatér önmagához és önmaga metafizikai gyökereihez. A mozgása már nem köznapi értelemben vett célszerű mozgás. A köznapi cselekvésekben a mozgásnak önmagán túlmutató funkciói vannak. A test valamilyen munkát végez, és ennek a munkának társadalmi vagy társasági funkciói vannak. Nem mellékesen megjegyezve: a táncolás - amelyik nem azonos a tánccal - éppen ilyen társasági funkciót tölt be. De a tánc ezen túl van. Valami olyasmit hoz fel a feledés és a racionalizálás által eltakart mélységekből, ami létezésünk gyökereire döbbent rá bennünket. A természeti népek táncai is alighanem ezt a révülést célozzák meg, és a sámánok meg a dervisek szédítő forgása is kiszakítja a szereplőket a mindennapokból. Vannak olyan szent pillanatok, amikor a tánc uralja a testünket, és nem mi ellenőrizzük a tánclépések sorát. Ekkor kerülünk szinkronba a mindenséggel. És alighanem - anyja minden rábeszélésén és cselszövésén túl - Salomé erre volt képes. Ennek pedig nem lehetett ellenállni. Heródes nem gyönge volt, hanem fogékony a táncra. Semmi Minden, a filozófiában csak kicsit is jártas ember ismeri Leibniz híres mondatát, amely a metafizika legalapvetőbb, és ugyanakkor legfogasabb kérdését teszi fel: Miért van inkább valami, mint semmi? Hiszen, ahogy folytatja, a semmi egyszerűbb és könnyebb, mint a valami. A valamit meg kell határozni, le kell írni, tulajdonságait felsorolni, kauzális kapcsolatait feltárni etc. Mégis, az európai gondolkodás
