Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - OLVASÓ 2011/2012-9. - Polgár Anikó: Antigoné szúrós tekintete (tanulmány)
Antigoné szúrós tekintete 91 mérhetetlen gyász. Ezért nem tartja titokban tettét, bár a racionálisabb Iszméné erre figyelmezteti. A darab során Polüneikész holttestét csak jelképesen temetik el, a földdel történő beszórás által a holttest elválasztódik az élők világától, s nem fekszik csupaszon kitakarva, kitéve a vadállatok kényének-kedvének. Ilyen jelképes temetésre az Antigonéban kétszer is sor kerül. Az első temetés során ugyan nem fogják el őt az őrök, ám ez nem biztos, hogy Antigoné óvatosságának, inkább az éjszakai őrök hanyagságának tudható be. Ha Antigoné észrevétlenül, titokban akart volna cselekedni, nem jött volna vissza fényes nappal, s nem siránkozott volna hangosan, miután meglátta, hogy az őrök a holttestet újra kitakarták, eltávolították a rászórt földet, Antigoné tettének eredményét téve ezzel semmissé. Ekkor kerül sor a másodszori eltemetésre, illetve elsiratásra, s ezúttal a saját bőrüket is féltő, a tettes után nyomozó őrök már rajtakapják és elfogják Antigonét. A kettős temetés elsődleges szerepe a drámában a feszültségkeltés. Az első eltemetés után akár isteni beavatkozásra is lehet gondolni, erre céloz az őr is (254. sor). Kreón ezt a lehetőséget nem fogadja el, s ezzel a véleményével a kart is befolyásolja, ennek ellenére a csodás beavatkozás gyanúja ott van az első sztaszimon hátterében is: a kar egy megdöbbentő, nehezen megmagyarázható tett kapcsán általánosít, miközben arra is utal, hogy az emberek által tett megdöbbentő dolgok jóra és rosszra egyaránt vezethetnek. Szophoklész, aki a thé- bai mítoszkor tradíciójából indult ki, ám az ismert mitikus anyagot jelentős mértékben át is alakította, a drámába az eltemetés szimbolikus aktusát iktatta be a valódi eltemetés helyett. Az egyik mítoszvariáns szerint Polüneikész felesége, Agria temeti el Antigonéval együtt a holttestet: a két nő elvonszolja a tetemet (erre Antigoné egyedül nem lett volna képes) s Eteoklész máglyájára téve elégeti. A két fivér viszályát azonban még az egymással össze nem fonódó lángnyelvek is jelzik. A történet külön érdekessége, hogy Antigoné nő létére vállalja testvére eltemetését. Az antikvitásban a nők feladata a halott elsiratása és gyászolása volt, a holttestet a legközelebbi férfi hozzátartozónak - esetünkben Kreónnak - kellett volna eltemetnie. Antigonéhoz hasonlóan viselkedik Aiszkhülosz Heten Théba ellen című drámájában a thébai nők kara: ők ugyan nem temetik el, ám az uralkodó tilalma ellenére elsiratják a halottakat. Antigoné azonban túl is lép ezen a szerepkörön: a szimbolikus temetéssel férfiszerepet vállal magára. Ezt az is jelzi, hogy Kreón, mikor a temetésről szóló első híradást meghallja, nyomban férfira gyanakszik: tisz andrón én ho tolmészasz tade? (248. sor). „Mit mondasz? Férfi hát akadt ily vakmerő?” (Trencsényi-Waldapfel fordítása). Szo- phokész Aiasz című drámájában is van hasonló tilalom: Agamemnón elrendeli, hogy az öngyilkos Aiaszt nem szabad eltemetni, ám Odüsszeusz rábeszélésének engedve végül visszavonja a tilalmat. Kreón arra hivatkozik, hogy Polüneikészt azért kell te- metetlenül hagyni, mert a városa ellen támadt. Valóban volt olyan törvény az antikvitásban, mely szerint a hazaárulókat, a szentélyek kifosztok nem szabad a város területén eltemetni, Kreón azonban a temetést nem engedélyezi a városon kívül sem. A nomosz kifejezés szempontjából kifejezetten érdekes az a jelző, amellyel a kar Antigonét illeti: autonomosznaV. - saját törvényei szerint élőnek — nevezi őt.
