Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - OLVASÓ 2011/2012-9. - Polgár Anikó: Antigoné szúrós tekintete (tanulmány)
Antigoné szúrós tekintete 83 bőr phallosszal voltak fölszerelve. A görög szatírdrámákból csak egyetlenegy maradt fenn teljes egészében, Euripidész Küklopsz című műve. Terjedelmesebb részeket ismerünk Aiszkhülosz Halászok és Szophoklész Nyomkeresők című darabjaiból is. A komédia nevét az álarcos felvonulásról, a kómoszról kapta. A komédia egyik legfontosabb eleme a két szereplő közti nagy vita, az agón. A félrevonulást jelentő parabaszisz során a kar az orkhésztra közönség felé eső részébe vonult: ebben a nagyjából a darab közepén elhelyezkedő kardalban a komédiaköltő személyes hangon szólt a közönséghez. Az ókomédia korszakából csak Arisztophanésztől ismerünk teljes müveket (11 darabjának maradt fenn a szövege). Az újkomédia szerzői közül Menandroszt tartották a legnagyobbra, tőle a 20. században előkerült papiruszleletek révén ismerünk teljes darabokat. A mimosz párbeszédes formájú vígjáték, mely a mindennapi élet utánzását tűzte ki céljául. Megteremtője a szüraku- szai Szóphrón volt, akinek darabjai nem maradtak ránk. A mimosz műfajáról a jóval későbbi, a Kr. e. 3. században élt hellenista, Héróndasz müvei alapján alkothatunk képet, melyek közül a papiruszleleteken hét teljes egészében fennmaradt. Jellegzetességeik a hétköznapi élethelyzetek és a sajátos humor. Istenek és emberek a görög drámában A klasszikus korszak görög tragédiáinak főszereplői csak istenek, félistenek, királyok, fejedelmek és azok hozzátartozói lehettek. A tragédiákban csak mellékszereplőkként bukkannak fel az alacsonyabb származású emberek, például a dajka, a pásztor, a követ, a hírvivő, az őr, a katona szerepében. A komédiák is merítenek a mítoszokból, ám a komédiaírók - akárcsak a szatírjátékok írói - az istenek és héroszok parodisztikus vonásait emelik ki. A komédiákban - elsősorban Arisztophanész ránk maradt műveiben - többnyire a főszerepbe kerülnek az alacsonyabb sorsú személyek, az iparosok, a kereskedők, a szolgák, az athéni polgárasszonyok, s Arisztophanész előszeretettel szerepelteti a filozófusokat és a drámaírókat is. A tragédiák egy része istenprológussal kezdődik vagy/és isteni beavatkozással, deus ex machinával végződik. Ha a tragikus konfliktust emberi erővel nem lehet feloldani, segítségül hívják az isteneket: az isteni beavatkozást a drámaírók annak bemutatására használják, hogy bizonyos szituációkban már csak az isteni csoda segíthet. Az isteni beavatkozás nagyon gyakori Euripidésznél. Az íphigeneia Auliszban című drámában Agamemnón a Trójába induló görög sereg érdekeit helyezve előtérbe, saját feleségét is megtévesztve áldozza fel a lányát, íphigeneiát Artemisz istennőnek: Artemisz beavatkozásáról csupán a hírnök számol be, elmondva, hogy az istennő egy szarvasünőt helyezett áldozati állatként az oltárra, a lányt pedig ködbe burkolva elragadta. A nőknek - bár a színpadon az ő szerepeiket is férfiszínészek játszották - mind az antik komédiában, mind a tragédiában kiemelt helyük volt. Szophoklész Philokté- tésze az egyetlen görög tragédia, amelyben nincs női szereplő. A tragédiáknak mintegy kétharmadában női kórus van. A nők fontos szerepéről némiképpen-á címek is képet adnak: a 32 fennmaradt tragédia közül 10 valamely nőalakról van elnevezve, hét
