Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Fried István: Kétnyelvűség, többkulturáltság Kelet-Közép-Európa irodalmaiban (tanulmány)
Kétnyelvűség, többkulturáltság Kelet-Küzép-Hurópa irodalmaiban 75 igazolást az Osztrák-Magyar Monarchia szellemi és anyagi kultúrájának kutatóitól (nemcsak a térségből származó kutatóktól!), így lett a különféle elnevezéseken emlegetett, általam Kelet-Közép-Európának nevezett régió és több szubrégiója (például az Alpok-Adria régió)'' a kutatások tárgya; ekképpen szerveződtek olyan könyvsorozatok, amelyek révén a többnyelvű városok, vidékek különféle nyelvű és hovatartozású szerzőktől vett szemelvényekkel tanúskodtak egy egykor létező, hatékony, termékeny plurikulturalitás mellett. Ami kitetszett (például), hogy az egyes városnevek hivatalossá tétele egyfelől nyelvi konkurenciaharcba torkollott, az esetek többségében azonban másfelől éppen a névadás sokfélesége hirdette a lakosság tarkaságát, a nyelveknek nem bizonyosan harcát, hanem egymásmellettiségét.10 Ugyancsak a városok intézményei, épületei, a városkép, az elkülönülő, egymással mégis természetes kapcsolatban álló „fertályok” építészet- és tágabb értelemben vett művelődéstörténeti feltárása során derült fény, hogy az egyoldalú centrum-periféria viszony rögzítése messze nem azonos azzal a kölcsönhatással is csupán nagyjában-egészében jellemezhető helyzettel, amely a soknemzetiségű, soknyelvű régiók behatóbb és megbízhatóbb ismeretéhez szolgáltathat adalékokat. A centrum a maga vonzáskörében tartja vagy igyekszik tartani a perifériát, amelynek ellenállása sem becsülhető le, ugyanakkor a periféria létezése, a perifériáról származók tevékenykedése megjelenik a régió centrumaiban. A fokozatosan alakuló társadalmi, gazdasági elitek részint abban mutatkoznak érdekelteknek, hogy a régió többcentrumú legyen (politikai szempontból ez a nemzeti elitek igénye is), az azonban kitetszhet, hogy még akkor sem leképződései az alrégió „centrumai”-nak, hogyha a városrendezés mintául a régió centrumát tartja szem előtt, nem utolsósorban az emlékezet helyeinek különfélesége révén. Részint az gondolható el, hogy a két- és többnyelvűség éppen a centrum(ok) és periféria (perifériák) összeszövődöttsége által nem múló jelensége, átmeneti helyzete a régiónak, hanem lényege, s a kétnyelvűség meg a plurikulturalitás nem pusztán a művészet, az irodalom segítségével kap alakot, hanem beleépül a nyelvhasználatba, az anyagi kultúrába stb. Fölvethető a kérdés: minthogy Európa nyugati felén sem ritka sem a kétnyelvűség, sem a nyelvváltás, mi volna tehát Kelet-Közép-Európa hozadéka e téren? E dolgozat keretein belül egy ilyen egybevetés aligha végezhető el. S az sem mellőzhető, hogy Európa maga is a régiók Európája. Ehelyütt csupán részint - a kulturális nemzet lehetőségét tagadva - a nemzeti államok korábbi kialakulását említeném, a centralizáció szintén előbb valósult meg, az egynyelvűségről nem is szólva. Azonban legújabb korunk migrációs mozgalmai, a vendégmunkások „nyugati” jelenléte újabb kérdéseket vet föl. Itt azonban zárom ezt a dolgozatot, egyben a kérdés lezárhatatlanságát sugallva. Kelet-Közép-Európa a sokszínűség elfogadásával küszködik, újabban egy sommásan tekintett Nyugat-Európa is. A kétnyelvűség, a plurikulturalitás kutatása segíthet a méltányosabb magatartás kialakításában.
