Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Tőzsér Árpád: Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén (naplórészletek)
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén 21 kért, és a kocsi mellett lovagolt, órákon át. Nézte a hazát, mintha először látná. Az alacsony, zöld zsalus, fehér tomácos házakat nézte, ahol megszálltak, a fajtabéli emberek házait, a mély kertek alján, a hűvös szobákat, ahol minden bútor olyan ismerős volt, s a szekrények szaga is. A tájat nézte, melynek magánya és szomorúsága most úgy érintette meg szívét, mint soha azelőtt: az asszony szemével látta a gémeskutat, a szikes földeket, a nyírfaerdőket, a rózsaszín felhőket az alkonyodó égen, a síkság fölött. A haza kinyílt előttük, s a testőrszív dobogva érezte, hogy a táj, mely fogadja őket, egyszerre sors is.” Több, mint szép, mintha maga a leírás is sors volna. Mint József Attila Hazámjának szociográfiai hitelű leírásai. De nem hiszem, hogy a németek, angolok, amerikaiak ezért habzsolnák a könyvet. De akkor miért? Úgy érezzük, A gyertyák csonkig égnek rendkívüli nagy gondolkodói-regényírói apparátust mozgat, de a mondandóját illetően tulajdonképpen csak ritkán lép túl a közhelyeken. Fő közhelye, ismételjük meg: kiüresednek a legszentebb érzések, a kor az alantasabb ösztönöknek tesz engedményeket. Bizony, nem egyéb ez, mint magas irodalomként eladott zsuma- lizmus! A nyugati kispolgár elolvassa, s fellélegzik: mégsem vagyunk mi olyan buták, ha ilyen nagy író is a mi szemünkkel nézi a világot. Melyik ma a magyar irodalom legismertebb regénye? A gyertyák csonkig égnek, de elég baja az a mai magyar irodalomnak! 3 Mr. SZMIT Február 1. Tegnap SZMIT-vezetőségi ülés volt. (SZMIT: Szlovákiai Magyar írók Társasága.) Koncsol Laci - most ő a SZMIT elnöke, Mr. Smith, angolul, magyarul kovácsolja írótársadalmunk terveit - korábban meglátogatta a nagybeteg Zs. Nagy Lajost, s most beszámolt az útjáról. Lajos magatehetetlenül - vastagbélrákkal — fekszik otthon, szülőfalujában, Zsélyben, talán abban az ágyban, amelyikben 67 évvel ezelőtt megszületett, s torkaszakadtából ordít, hívja a szomszéd szobában foglalatoskodó, 86 éves anyját. Hiába hívja: az anyja teljesen süket. Ennyi. Február 2. Mintha megszűnt volna az irodalom! Napok óta nem történik semmi, nem olvastam semmit, ami felkeltette volna az érdeklődésemet, ami az irodalom létére, életére utalt volna. A mai rádiós Irodalmi Újságban viszont végre egy hiteles-érvényes hírt hallottam: Peter Handkének 1995-ben Igazságot Szerbiának! címmel jelent meg egy könyve, s ezt hallva két gondolatom is támadt. Egyik: a szerbiai háborúk idején tulajdonképpen én is Szerbiának drukkoltam (a NATO-val szemben persze, erről szól a Vezérmonológok című verskompozícióm IV. része: „Önmagukat célra irányító keselyük: rakéták lesik / a földet, ahol majd az utolsó nagyvad: a nemzet elesik”); másik: a mai Új Szóban olvastam egy cikket: az osztrákok követelik a csehektől a
