Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Márai Sándor ismeretlen tárcái 1915-ből - A szalánci vár; Riportok az utcáról - Goszpodin pomiluj, Ósz; Jegygyűrű; Háborús mozaikok - Tegnap reggel, Estvány bácsi; Gábriellé D’Annunzió; Dinnyéket... ; Jegyzetek; Szeptember elsején; Pegoud (tárcák; közzéteszi: Ötvös Anna)
Márai Sándor ismeretlen tárcái 1915-ből ják, a férfi elment a harctérre, az asszonyka otthon maradt, az asztal közepén ezüst levéltartó-kosár, benne egy halom rózsaszínű levelezőlap. Rózsaszínű levél... De más most ezeknek a jelentősége. A levéltartó mellett egy srapnel-hüvely. Ezeket rézből készítik, kérem, de ha így ránevet a nap, bízvást aranynak is lehet hinni. Ez a srapnel-hüvely fel van állítva itt az asztalon, és virágok vannak benne. Kedves, szerény mezei virágok, kakukkfű, vérbogyó, pitypang, margaréta. A virágok lehajolnak, körülcirógatják a srapnel-hüvely szélét, az egész milieu fürdik a reggeli hangulat napfényében. Egy pillanatig próbálom elképzelni a rettenetes kontrasztot, a véres csatamezőt, emberek halálordítását, mikor ez a srapnel-hüvely kirázta magából gyilkos kis magjait... de nem, nem megy sehogy sem. A srapnel-hüvely itt áll, most virágtartó, és úgy nevet, olyan csöndes, kedves, nyugalmas a napfényben, mintha soha egyéb hivatása nem lett volna... Estvány bácsi Ketten jöttek ki a korcsmából, egy öreg népfölkelő, meg egy fiatal népfölkelő. Este volt már, a sárga fénybogarak zümmögtek a járda szélén, hideg és fázós este, a lehelet vékony kis párafelhő alakjában szállt el az emberek ajka elől. A korcsma világos üvegajtajára lecsapódott a hideg, és az öreg népfölkelő, mikor kijött, megállt az ajtó előtt, tempósan megtörülte kezefejével a bajuszát, és mormogott valamit. Borközi állapotban volt az öreg. A fiatal nógatta:- Estvány bácsi... gyüjjék, no, kend, Estvány bácsi!... De Estvány bácsi nem reagált a szép szóra: — Mert úgy van az, fiam! Hogy most ti, a fiatalok, a gyerekök, az inasok tanítjátok a mestert! Engöm! Te tanítsz engöm, hallod-e, Jóska? Hát hogy lehet ez, fiam? Azért, mert te káplár vagy... én meg csak baka vagyok... bunkós... azért nem taníthatja csirke a tyúkot, hallod-e Jóska?... Jóska helyeslőleg lógatta a fejét, aztán karon fogta, és elcipelte az öreget. Ahogy így mentek egymás mellett, a lágy vonalú, csöndes homályban összefo- gódzva, önkéntelenül rossz és szentimentális fametszetekre gondolok, miket a jó, öreg „Gartenlaube”-ban lát az ember, s az aláírás ilyen: Tavasz és ősz. Vagy: Múlt és jelen. - Mit is mondott vagy egy hónap előtt az a bizonyos plakát? 43-50 évesek sorozása... Aztán még régebben: 18-19 évesek sorozása... Utánuk nézek, de már nem látom Jóskát meg Estvány bácsit. Elnyelte őket az est, a homály, a messzeség... Márai. 1915. augusztus 27.. péntek. 220. szám, 3. Gabriele D’Annunzio, engedd meg, kérlek, hogy hozzád intézzem ezt a pár írást. Hát a frontra mentél, D’Annunzio. Valószínűleg agaraidat is magaddal vitted, külön fülkét béreltél számukra, hogy meg ne hüljenek a drága állatok. Igen, csakugyan, az agár kényes állat. Mondd, D’Annunzio, hiszen te költő vagy s a költők mind a szabadságot hir-
