Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - KÖZLEKEDŐEDÉNY - Csanda Gábor: Közlekedőedény (Illyés Gyula: Puszták népe)
SZEMLE 71 ti látványos (kézzelfogható) emelkedés: ők már terített asztalnál esznek. „Nálunk mindenkinek volt nemcsak külön kanala, hanem kése és villája, sőt pohara is.” A nagyszülők gyerekeinek megkülönböztető jegye, koturnusa: „...a lányok faluba mentek férjhez, a fiúk kivétel nélkül cipőt hordtak.” Ennek a foknak a környezet általi tudatosítása tovább is fokozható: „...akik közül egynek már tömött foga is volt s ezzel egy életre szóló önbizalma és finom mondanivalója.” Ezeknek a finom megoldásoknak örülgetek napokig, pontosabban az alatt a négy nap alatt, míg a könyvet olvasom, egyre nagyobb s hiábavalóbb beosztó-aprózó igyekezettel. A 169. oldalon egy kifejezés („maznaságom feloldódik”) az etimológia szintjén egyetlen szóba oltja bele azt a világot, amit másutt, a Felvidékről az uradalomba részes aratókként érkezők életét ecsetelve hosszasan taglal. „Mikor a kastélyba francia nevelőkisasszony érkezett, megalkudott vele [értsd: nagyanyáin], hogy már nem tudom milyen kézimunka vagy varrás ellenében, estente nekem órákat adjon, noha akkor még szó sem volt arról, hogy valaha középiskolába kerülök. Nyolcéves koromban franciául társalogtam, az ököristálló mögött.” Van egy mondás, nem közmondás, nem emlékszem arra sem, kitől hallottam, mely szerint nem mindegy, mi esik a gyerek fejére: a vájdling, vagy a Révai Nagy Lexikona. Ezzel szemben bizonyosnak vélem, hogy mint mindenhez, a koturnushoz is fel kell nőni, nem elég a szerencsés szereposztás: munka kell hozzá, ragaszkodás. Minden alkalom megragadása. Alkat kérdése is, abban az értelemben, hogy a nyitott alkatnak, aki kellő számú öngerjesztő génnel vagy szabad atommal rendelkezik, nagyobb az esélye, mint a befejezett - számítógépes szóval: tovább már nem bővíthető alaplapú - embernek. Illyés apja például, a kiválasztódás kacskaringós útján végül visszatér a pusztába, oda, ahonnan ősei minden porcikájukkal elvágyódtak - ezt a Puszták népe már nem tartalmazza, a könyv Illyés kisgyerekkorával ér véget. Innen nézve marad távol (igazolatlan) Illyés későbbi - a Puszták népe szerzőjének ajánlott - disztichonja is: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, azzal, ecsém: hova mész\" Mármint úgy, hogy - szerintem - az ember csak önmagának lehet igazolása, mindenkori önmagának, a mindenkori jelenben. S ha önmagának nem igazolása, akkor mindegy, hogyan nem, miért nem, s különösen hogy honnan nézve nem, hová nézve nem. Káprázatosán jellemzi az embert. Fordítva: káprázatos, ahogy meglátja az ember jellemét. A fölöttes - a parancsoló, akitől az ember munkája, családjának élete függ - gorombasága és gőgössége mint kényszerű viselet. Ha például az ilyen segíti a rászorulót, amikor tehát lehajol hozzá, csakis káromkodva és villogó szemmel teheti - a fönt és lent keretei közt a jóság sem veheti magára a jó formáját. A munka sem csak a rendért vagy a haszonért van: „Mózeséknak már házuk volt Szokoly- ban, mikor még mindig úgy éltek, mint a cigányok. Úgy éltek, mint a kivándorlók, akik a távoli földrészeken minden munkát elvállalnak, mert csak otthon számítják embernek magukat.” A munka mint önmagán túl nem mutató létforma. S itt az sem esik latba, hogy a társadalmi ranglétra mely fokán áll az illető; a 91-92. oldalon
