Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - KÖZLEKEDŐEDÉNY - Mizser Attila: Sötétebbik oldal (tanulmány Márton Lászlóról)
Sötétcbbik oldal 65 feltételes módban vagy jövő idejű történésként olvasunk halálról, haláltáborokról, erőltetett menetről, öngyilkosságról, és gyakran a szereplők ki lesznek vezetve a történetből, mielőtt bekövetkezne a tragédiájuk. Az elbeszélő sokszor elhallgatja vagy nem közvetlenül beszéli el saját véleményét, ahogy az elbeszélés bizonyos pontjain is üres sor jelzi tipográfiailag a csendet. Az üres hely a kegyelet csendjét, a visszatartott véleményt egyaránt érzékelteti, ahogy a megszólalás nehézségeit is. A múlt feletti bűntudat, ebből következően a múlt feldolgozatlansága folyamatosan jelen van a szövegben implicit módon, és néhány szöveghely explicit módon fogalmazza meg a történelem elbeszélhetetlen- ségének dilemmáját, amely a regényszöveg problémája is: „Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a magunk mesterségében éppúgy nem vittünk végbe tetteket, ahogy a korszakunk többi szülöttje sem a sajátjában; az, hogy beszélünk, nem pedig hallgatunk, önmagában véve nem tett. [...] És nem áll módunkban kiszabadítani szereplőinket abból a gettóból, a feledésből, amelyet az 1610/1944-es kormányrendeletnél tartósabb kényszerűség jelölt ki; ahogy a városi rangú nagyközséget sem tudjuk megszabadítani attól a hatalomtól, az emlékezéstől, amely elérhetetlen káprázatként villantja fel az egykori városi élet foszlányait, és a főutcára csődíti az árnyakat” (49.). A regény szinte csak pillanatfelvételeket közöl, amelyek között kapcsolódási pontokat jelenthetnek a szereplők azonosságán túl a tárgyak, amelyek története sokszor világosabban követhető, mint tulajdonosaiké. Az utcák, terek, épületek, intézmények névváltozása a temporalitás kifejezésében, idősíkok egymásra vonatkoztatásában játszik szerepet, hasonlóan a korabeli közismert személyek (írók, színészek) szerepeltetéséhez, az említés szintjén megjelenő könyvek - például Ortega y Gasset A tömegek lázadása című munkája, amelyet Gőz Árpád olvas; Franz Rosenzweig A megváltás csillaga című könyve, amelyet Krebs Hermann helybeli rabbi fordít magyar nyelvre - pedig mintegy intertextusként árnyalják az értelmezést. A történelem azonban épp annyira bizonytalan tényezőként jelenik meg, ameny- nyire Petőfi sokszor idézett utolsó verse bizonytalan tényezőként, folyton változó vendégszövegként van jelen a műben. A regény által felvonultatott mozaikok, pillanatképek alapján tapasztaljuk, hogy „[...] egy valamivel előttünk élt ember élete a maga különösségében őrzi a Történelem feszültségét, azt a részt, amely ebből ráesik”.21 Azonban az olvasó szembesül azzal, hogy a szöveget olvasva, a képeket gondolatban megelevenítve nem jut közelebb a történelem megértéséhez, hiszen az események a szereplők számára sem voltak hozzáférhetőek, és a „hiteles képektől” megoldást váró elbeszélés sem képes feloldani az ambivalenciát, amely szerint „A Történelem hisztériás; csak akkor mutatkozik meg, ha nézzük, de csak akkor tudjuk nézni, ha ki vagyunk zárva belőle”.22 Mintha mindaz, amit rekonstruálni próbálunk, amit írásban vagy vizuálisan, adott esetben auditív formában megörökítünk, szükségképpen a történelem retusált képét tárná elénk. Márton László regénye traumaszöveg: az eredeti célkitűzést tekintve a holo-
