Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Madár János: Virágzó almafa (vers)
Kitágult nap 3. 33 ja Géza néhány gondolatát is, aki egy interjúban (Válaszolni nehezebb), hetvenegy évesen a haláról így vélekedett: „...már naponta foglalkozni kell a halál gondolatával is, ez az élet természetes aktusa, szembe kell nézni vele, mert hiszen a halál csak a gyávákkal kegyetlen. Aki szembe néz vele - folytatja Féja azzal, úgy vélem, irgalmas, sőt talán jóságos is.” Mekkora a hasonlóság közte és Montaigne között! S mégis: mekkora a távolság... Én pedig csak bólogatok, hogy bizony-bizony, mennyi bölcsesség és elképzelés - de semmi bizonyosság! Hemingway pedig még a „jó halál” képzetét is elhitette velünk. Közelíthetünk hozzá - mármint a halálhoz - bármilyen élettapasztalattal, filozófiai traktátummal, a végén mindig az derül ki, hogy a halálról semmit se tudunk! Csupán a kíváncsiságunk ösztökél - vagy a hiúságunk? hogy megkíséreljük a lehetetlent: felfedni a mindenség legnagyobb titkát a létezésből az elmúlásba átvezető ismeretlent. A nagypéntek feloldhatatlan dilemmáját - mondjuk az elmúlást követő h a r m a d i k napon... De: melyik lesz a harmadik? Válasz nincs, csak némaság. MADÁR JÁNOS Virágzó almafa A csöndet átszakítva ragyogni kezd az ág. Veled születik fénye és lombja, hogy megcsodáld. Szemedben gyöngéden mozdul, mint valami drága ékszer. Briliánsok áldott vére a kényszer. Hogy nézd és újra nézd boldogan, míg az égnek Napja és Holdja van.
