Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Vörös István: Jóslástan alapfokon - Kiscsütörtök (regényrészlet)
20 Vörös István linka, ismételgette álmában. Amikor néha fölébredt, a fiú kivörösödött fejét látta maga fölött, de hirtelenjében nem tudta fölidézni, ki is ez, és hogy hol vannak egyáltalán. Miért hajol olyan közel hozzá ez az idegen? Miért nyög, és miért mozog ugyanabban a pillanatban olyan határozottan és olyan határozatlanul? Aztán megint elaludt. Az érzéstelenítés még mindig hatott. Nem fájt neki semmi, és nem is esett jól semmi. Talán akkor nőtt föl ö is. Később néha úgy emlegette, egyszerre nőttünk föl a házmester fiával. De persze senki nem találhatta ki, hogy mire is gondol ilyenkor. Vagy ha kitalálta, az brutális félreértés volt. Szeretett érthetetlenül fogalmazni, érthetetlen dolgokra utalni. Istika lett az első szerelme, de akkor még ezt sem tudta, egyszerűen csak aludt, álom nélkül, az volt az álma, hogy fölébred, és az arc olyankor azt mondja neki: három. Mikor legközelebb felébredt, azt mondta: hat. Aztán egyszer valóban felriadt, mert olyan érzése volt, mintha menstruálna. Az arc, amely vörös volt a kétségbeeséstől, mint egy lenyugodni képtelen nap, azt mondta: még mindig csak hat. Akkor pihenj egy kicsit, mondta neki, és lelökte magáról. Mintha egy fát tépnének ki a földből, valami kihúzódott belőle, érdeklődve kellett látnia, hogy deréktői lefelé piros és fehér csatak borítja. Meg lehet itt valahol mosdani? A fiú egy csőcsonkra mutatott a sarokban, aztán ő aludt el. A lány odaguggolt a cső elé, megnyitotta a csapot, és a jéghideg víz vadul beléhatolt; olyan fájdalom járta át, mintha most vesztette volna el a szüzességét. Attól is félt, hogy teherbe esik, és kicsiny hóembereket fog szülni. De nem tudta abbahagyni a mosakodást, a víz már nagy tócsákba gyűlt a betonon, mire megtalálta a többé-kevésbé eldugult lefolyót, és szürcsögve szökni kezdett. Tímea ugyanabban a pillanatban élvezett el először. A sugár hol egészen belé nyomult, hol a vágatának külső redőit nyalogatta. Borzongani kellett tőle, sírni, és visszamenőleg kielégülni, mint a focidrukkernek, aki ötször is végignézi a gól lassított pillanatait a tévében, míg a postás az előszobában a felesége szoknyája alá nyúlkál. Istika közben már mélyen aludt, a horkolása a víz és a kanári hangjánál is erősebbnek bizonyult. A tócsa egyre növekedett a padlón. Négy, nyögte Tímea. Hatnál végre elzárta a csapot. Átgázolt a bokáig érő vízen. Kirángatta a ruháit a meztelen fiú alól. Még egy pillantást vetett az elgyötört és boldog testre, melynek combján jókora folt vöröslött. Felöltözött, a cipőjét a kezében tartva a vasajtóhoz sietett, a kulcsot csak nagy nehezen tudta elfordítani. Az első lépcsőfokon aztán cipőt vett, elrendezte magát, és fölsietett harmadik emeleti lakásukba. Ahogy az ajtót kinyitotta, ott termett anyja, ez a békés kis nő, és két hatalmas pofont kent le neki. Hol jártál, akarta kérdezni. Már este hét van, akarta mondani, de megérezte a lányából áramló penetráns szagot, és egy kicsit megkönnyebbült. Te ittál, mondta. Magához ölelte Tímeát. Olyan kis hülye vagy, súgta a fülébe. A lány nem tudta most visszaölelni. Zúgott a feje, lénye ketté volt hasadva, mintha egy fejszét vágtak volna a lába közé. Elmúlt az érzéstelenítés. De az utóhatása sosem ért véget egészen. Ott a pincében lett igazán önmagává. Olyan emberré, akinek a víz a szeretője. Boldizsár iránt még csak különösebb rokonszenvet sem érzett. Csúnyának ta
