Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Grendel Lajos: Távol a szerelem (regényrészlet)
GRENDEL LAJOS Távol a szerelem’ Zoltán volt a becsületes neve, de Zorrónak hívták egy spanyol kalandor után, mert túljárt a tanárok eszén, örökké bajba keveredett, de aztán mindig valahogy megúszta. Éppen aznap töltötte be a tizennyolcadik évét, amikor az érettségi vizsgája volt. Jutka nagyon büszke volt rá, Rudi is, csak ő visszatartotta az örömét, elvégre ne táncoljon ember az asztalon, ha csak nem muszáj. Pocok volt sokáig a nagyfiú; amikor kilencedikes volt, csak hetedikesnek nézték, aztán hirtelen úgy megnőtt, hogy lekörözte minden évfolyamtársát, a Pocit meg az Öcsit kivéve. Barna haja megsötétedett, már-már fekete lett, viszont a bőre nem változott, maradt, mint a reggel, tejszínű. Rudi nem is tudta volna letagadni. Tizennyolc év úgy elment, mint a szellő. Tartotta Zor- rót a kezében, mint egy könnyű zsákot. Most meg tavasz van, éppen olyan tavasz, mint húsz, harminc vagy száz éve, amikor még ferenejóskában és cilinderben jártak az urak. Sárgarigófütty a lombkoronák közt, picit borult az idő, de eső nincs, viszont túlságosan meleg van. Nincs egy forma, mely ugyanaz volna, minden másképp ismétlődik, de lényegében ugyanaz. Az idő, a teremtés, a forma. A nyakkendőjével vacakolt, Rudi szándékosan nem segített neki. Csodálatosan nyavalygott, egy cseppet sem siette el. Siess haza - mondta, de olyan hangsúllyal, hogy akár haza se jöjjön, csak néhány nap múlva. Kilenc órakor volt a vizsga, és már kilenc óra múlt tíz perccel.- Majd megvárnak - mondta, és még a kakaóját is megitta. Rudi szabadnapos volt, visszafeküdhetett volna aludni. Vagy kimenni a kertbe és elbújni a nap elől, és csak délutánra jönni meg, vagy lefeküdni Judittal, hm, milyen különös lenne? Látta, hogy idegesíti Juditot, inkább nem szólt. Tiszta, fényes reggel volt, még nem túl meleg. Rudi kióvakodott a házból, Jutka észre sem vette. A város szélén laktak, de Jutka jóvoltából egy tágas házban hatalmas kerttel, mely egyszerre emlékeztette az ö kamaszkora kertjére. Rudi a Duna felé vette az irányt. Itt, a skatulyaházak között alig volt levegő, de odébb, a Duna irányában még akkor is gyönge szellő fújt, ha egyébként szélcsend volt. Rudi egy darabon errefelé haladt, majd éles kanyart vett, és egy lepusztult ház közelében megállt. Itt régóta nem laktak emberek, valahogy a sarki koldusok sem vették észre, vagy egyszerűen elátkozott hely volt. Aztán továbbment. Jó negyedóra múlva beérkezett egy fedett „csarnokba”, egy olyan helyre, amely néhány csavargónak és néhány gazdag embernek egyaránt szállása volt, de az ember nem kérdezte, hogy honnan a pénze. Judit tudott a foglalkozásáról, és nem lelkesedett érte. Egyszer elkapnak, aztán becsuknak. De nem volt rá paragrafus; Rudi hagyta úgy, ahogy van. Bezzeg Zorró. Őt nem kellett biztatni. Kilenc- * * Grendel Lajos új, megjelenés előtt levő regényéből ez évi januári számunkban A háló címmel már közöltünk egy részletet. — A szerk.
