Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - OLVASÓ - Nyilasy Balázs: Arany János balladái a költőiség, az elbeszélő jelleg és a drámaiság tükrében (tanulmány)
88 Nyilasy Balázs rális szigorral egyáltalán nem találkozunk. A fiatal legényektől-leányoktól körülvett mesélő — egyetlen óvó megjegyzést leszámítva - feltűnően őrizkedik a megítélő magabiztosságtól, a didaxistól, sőt a tizedik strófában Dalos Esztivel kapcsolatban empatikus együttérzésre, megértésére hív fel. „Ne gyalázza érte senki” - mondja. E konstatáló, tartózkodó attitűd nem valamiféle szilárd, evidens normák által uralt szimbolikus rendet idéz fel, inkább olyan világra utal, amelyben esetlegességek, rosszakaratú véletlenek dominálnak. S a baljós világsejtelmet a Tengeri-hántásban a már említett közbeszólások is erősítik. Az elbeszélés környezetére utaló s a szomorú szerelmi történet epizódjaihoz, állomásaihoz bravúros, motivikus, tematikus analógiákkal kapcsolódó bekiabálások mintegy összekapcsolják a két világot: kiemelik, „tematizálják” Tuba Ferkó és Dalos Eszti történetének szorongáskeltő esetlegességét, s közben fenyegető sejtelmekkel, negatív sugallatokkal itatják át a kukorica- fosztás, a balladamondás világát is („- Hűvös éj lesz, fogas a szél! „-Aha! rókát hajt a Bodré Töri a vadkan az »irtást« ,JK.uvikol már az ebanyja! -”). Az elbeszélések a személyes, érzéskifejező versekkel és a drámákkal szemben tetszésük szerint élhetnek kömyezetfestő, kömyezet-megelevenítő leírásokkal. Az Arany János-i ballada a környezetrajz lehetőségét nemcsak kihasználja, hanem a versek intenzív atmoszféráját erősítve implikáló, szuggeráló, szimbolikus sugallató tárgyias kömyezetvilágot teremt. A teljes elrendezettséget, létbizalmat sugárzó Rozgonyinében „lebke szellő” lebegteti a szépasszony öltözetét, a vidám fények gyémántos csillogásban játszanak, az Agnes asszonyban a babonás holdfényben baljósán villan a fehér sulyok. Az 1852-es „történelmi balladá”-ban a férjét óvó, védő amazon és a szép, hódító asszony szerepötvözését a kétféle szerephez tartozó homlokzati elemek, jelmezek egymásra montírozása implikálja, szuggerálja szociálpszichológiai illusztrációnak is beillő pontossággal. A Szent Lászlóban a legenda naiv „hiperrealizmusa” zseniális tárgyi ekvivalensek által érvényesül: a László-szo- bor érclova a megelevenedett szentet tombolva köszönti, „hamis gazdáját” hátáról levetve csinál helyet a lovagkirálynak, s a csoda hitelét a sírboltba visszakerült szent átizzadása bizonyítja végképpen. Az V Lászlóban dühöngő szél csikorgatja a szélkakast, tűz- és vízáradat patakzik a felhőből, lágyan zsongó habok rengetik a csillagokat, majd a felhőtlen, szélcsendes természetvilág zúg-búg, „villámlik messziről”, s mindeme vihar történései evidensen kapcsolódnak az izgalmi állapotban lévő, hallucináló, ellentétes érzelmek közt hánykódó király lélekállapotához. Az Arany-balladák drámaisága és párbeszédei A költői és az elbeszélői arzenál érintőleges számbavétele után ejtsünk néhány szót az Arany-balladák drámaiságáról is! A szakirodalom persze e kötődésről is sokat szólt már, a gyors lefolyású, konfliktusos, magas feszültségi fokú történeteket nagyon is érthetően hozta kapcsolatba a drámai nagyműfaj fontos sajátságaival. Az Arany János-i balladacsoport már elemzett jelenetcentrikussága is természetesen kapcsolódik a drámákhoz, maga a jelenet műszó is eredetileg a színművek tradíció
