Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - OLVASÓ - Nyilasy Balázs: Arany János balladái a költőiség, az elbeszélő jelleg és a drámaiság tükrében (tanulmány)
Arany János balladái a költőiség, az elbeszélő jelleg és a drámaiság tükrében 83 A metrumok szintén beszédesek, sugallatosak, implikáló érvényűek az Arany János-i balladákban. A Rozgonyiné bájos versvilágában a jambusoknak trocheusok felelnek („Hová, hová, édes férjem”; „Megállj, megállj, édes férjem”), a Szondi két apródjában a komoly, drámai atmoszféra kialakításához a körültekintően alkalmazott — sosem harsány, „ügető” — háromtagú anapesztusok és a hatodik szótagot rendszeresen követő metszetek is hozzájárulnak. Az anapesztus-áthallásokat, sorkezdő ionicus a minorékat4 bőségesen tartalmazó Tengeri-hántást Imre László Arany zeneileg leggazdagabb balladájának nevezi. „Az auditív esztétikum megint csak olyasmit fejez ki (a hallgatóság rémületét, a táj már-már misztikus életteliségét, a történeten eluralkodó borzalmat, izgalom és megnyugvás hullámzását), ami fogalmi úton közvetíthetetlen” - állapítja meg az irodalomtörténész, és azt is hozzáteszi, hogy „Az anapesztus dominanciája nem sietést, még kevésbé harcos dinamikát hordoz ezúttal, hanem ámulatot, babonás megbüvöltséget, mely a cselekményből las- san-lassan a kukoricafosztókra is átterjed, s szörnyülködés és megborzongás finom átmenetével az őszi éjszakán meghallgatott furcsa esetnek az egyes természeti jelenségekbe [...] való behatolását teszi lehetővé.”5 A párhuzamosítások, variáló ismétlések szintén fontos elemei az Arany János-i eszköztárnak; különösen a románcballadákban jutnak nagy szerephez. A. Mátyás anyja tizennyolc strófájából kereken tízben található ismétlés vagy egészen pontos párhuzam („Kiveszlek, / Kiváltlak”; „Arannyal, / Ezüsttel”; „Ne mozdulj, / Ne indulj”; „Viszem én, / Viszem én”; „Viszem én, / Hozom én”; „Istenem, / Istenem”; „S ahol jön, / Ahol jön”; „Lecsapott, lecsapott”; „Ki kopog? / Mi kopog?”; „Oh áldott, / Oh áldott”). A Rozgonyiné ben a harmonizációt célzó tagolt formateljesség a minden szintet betöltő ritmusválaszok segítségével érvényesül: a szövegben strófáknak strófák, fél versszakoknak fél versszakok, sorvégi rímeknek belső rímek, szókezdő hangzóknak betürímek válaszolnak. Hasonlóképpen intenzív a szóalkotásokból, szórendváltoztatásokból, inverziókból származó stilisztikai energia is Arany balladáiban. „Téli fának hinnéd, mit a zúz belombol”; „Befordulok egy kicsinyég / Öltöző szobámba”; „Ötszáz, bizony, dalolva ment / Lángsírba velszi bárd:”; „Cifra asszony színes szóra / Tetteti, hogy mit se hajt:” -A hamis tanú ból, a Rozgo- nyinébői, A walesi hárdokbó\ és a Vörös Rébékböl vett idézetek mellett még soksok más versből is citálhatnánk beszédes példákat. Az Arany-balladák a rímelés területén is újító költőiséget mutatnak. A „par- nasszian tökéletes” Szondi két apródja sorvégi rímei például egészen különleges minőséget képviselnek, akár ha az egybehangzások hosszát, az értéstani, szemantikai funkcionalitást vagy a grammatikus szuggesztivitást tekintjük. A második strófa első rímpárjában (kezökben a lant - a völgyben alant) nemcsak az erős mozaikrím, s az előző két szótagra terjedő hangzóazonosság kelthet figyelmet; a rímélményt a lant mitologikus, magasrendü értékkonnotációinak és az alacsonyság világának ellentéte is befolyásolja. A második rímpárban (feszület - ünnepet űlet) a hangzók teljes azonossága és a grammatikai különbözés kontrasztja teremt erős in
